Fecskék a pácban

Nehéz helyzetbe hozta a hazai (illetve a vonulás közben épp nálunk időző) fecskeállományt a hirtelen jött őszi idő. Napok alatt eltűnt a madarak fő táplálékául szolgáló repülő rovarok többsége, a fecskék tömegesen pusztulnak el a kihűlés és az éhezés miatt. Az is felmerült, hogy a madarakat repülővel kellene délre szállítani, ezt azonban a szakértők többsége nem tartja jó ötletnek.

A gépesített fecsketranszport a jelenleg is több mint száz kimerült madarat gondozó Hortobágyi Madárkórház elképzeléseként került be a köztudatba (mégpedig olyan formában, hogy a Malév gépei szállítanák az állatokat Tunéziáig, ahol már nincs gond sem a meleggel, sem a rovarmennyiséggel). A környezetvédelmi tárca a napokban közleményben vonta kétségbe a terv megalapozottságát, leszögezve: az utazás és az azzal járó stressz túlságosan megviselné az amúgy is rossz bőrben lévő fecskéket. A minisztérium ehelyett azt javasolja (amit egyébként korábban a Madártani Egyesület is), hogy aki segíteni akar, inkább vigye meleg, szélvédett helyre, és etesse - főtt tojással, macskaeledellel, az állatboltban kapható kukaccal - a fecskéket.

Magyarország molnár-, füsti- és partifecske-állománya több millió példányra tehető, a repülős mentés aligha jelentene a teljes populáció számára megoldást. Ráadásul az érintett állatoknál a genetikailag kódolt vonulási viselkedést is megzavarná: elképzelhető, hogy a néhány óra alatt nagy távolságra repített, eredeti útvonaluktól eltérített fecskék elveszítenék a tájékozódási képességüket, ami szintén végzetes lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.