Az OECD-vizsgálathoz készült, magyar szakértők tollából származó háttértanulmány nem sok jóval kecsegteti azokat, akik még hisznek benne, hogy Magyarország jövőjét a szellemi tőke fogja biztosítani. A hazai K+F ráfordítások szintje meglehetősen alacsony (GDP-arányosan alig éri el az OECD-átlag 40 százalékát, az egy főre jutó összeget tekintve pedig még rosszabbul, 25 százalékon állunk). Szintén látványos elmaradás mutatkozik a hazai iparjogvédelmi tevékenység (szabadalmak, védjegyek) intenzitása terén is. A technológiakereskedelem "fizetési mérlege" negatív, vagyis a magyar gazdaságba beépülő innovációs tartalom többsége külföldről származik. A hazai vállalkozásoknak mindössze az egynegyede végez kimutatható innovációs tevékenységet, ezzel a 20. helyet foglaljuk el az EU-tagállamok listáján.

Vannak azért apró biztató jelek is: az utóbbi években nőtt a kutatás-fejlesztésben dolgozók száma (igaz, az összes foglalkoztatottra számítva még így sem éri el az OECD-átlag 55 százalékát), a publikációs teljesítményük pedig változatlanul magas. Előrelépésnek tekinthető az is, hogy immár nem a felsőoktatás, hanem a vállalkozási szektor foglalkoztatja a legtöbb fejlesztőt, és a K+F ráfordítás terén is a versenyszféra vette át a vezetést. Immár többtucatnyi kockázatitőke-befektető társaság működik az országban, de az elérhető tőke mennyisége nemzetközi összevetésben rendkívül alacsony. Rengeteg szervezet foglalkozik a gazdaság és kutatás-fejlesztés közötti közvetítéssel, de a tevékenységük haszna - annak ellenére, hogy többnyire állami forrásokat használnak - egyelőre nem kimutatható.

Meglehetősen lesújtó véleményt mond a tanulmány az állami tudomány- és innováció-politikáról: a döntések nem nyilvánosan hozzáférhető szakmai elemzésekre támaszkodnak, inkább a rövid távú politikai érdekek és a különféle lobbicsoportok szerepe a meghatározó - vagyis maga az állam sem tesz úgy, mintha kitörési pontnak tekintené az innovációt.