Kutatók Éjszakája 200 programmal 30 városban

Kipróbálható elektromos sebészkés, csoportos újraélesztés, bonctermi látogatás, androiddal történő tankvezérlés, jégbe zárt laboratórium, pókerező robot – ízelítő a pénteki Kutatók Éjszakája gazdag programsorozatából, melyről ma tartottak tájékoztatót a Semmelweis Egyetemen. Az Európai Unió által 2005-ben indított és mára páratlanul népszerűvé vált tudományos rendezvényt évente szeptember negyedik péntekén tartják Európa-szerte.

Hazánkban az idén 30 város 70 intézménye mintegy kétezer programmal kapcsolódik be a Tempus Közalapítvány és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány által szervezett fesztiválszerű eseménybe, melynek részleteiről a www.kutatokejszakaja.hu honlap tájékoztat. Mint a Tempus munkatársai elmondták, a szervezők a kíváncsi és tanulni vágyó embereket várják, s az előző évek tapasztalatai alapján már most tudják, hogy sok programot meg kell majd ismételni, mert annyian szeretnének részt venni rajta.

A Kutatók Éjszakája ingyenes programjai között több olyan exkluzív lehetőség is várja az érdeklődőket, mint az Ericsson kutató-fejlesztő laboratóriumának megnyitása a nagyközönség előtt. Itt megmutatják például, hogyan teszik lehetővé a rádióhullámok a mindennapi kommunikációt, bejelentkezik a Föld körül keringő, magyar fiatalok által készített MASAT-1 műhold, és ugyanitt kerül sor egy rendhagyó fizikaórára, ahol az ország legjobb szaktanárai mutatnak be kísérleteket az érdeklődőknek, akik olyan celebekkel együtt ülnek újra az iskolapadba, mint Szinetár Dóra, Kovács "Kokó" István és a világbajnok vizilabdakapus, Nagy Viktor.

A Semmelweis Egyetem is különlegességekkel készül, ráadásul a sok helyszín között egy ingyenes buszjáratot is beállítanak. Az igazságügyi szakértői munkát szemléltető "Dr Csont" fellépése már hagyományosan nagy siker, de a "Megszólal a sírvilág" című program is érdekesnek ígérkezik, ahogyan első ízben nyílik meg az érdeklődők előtt az egyetem egyik legújabb centruma, a Semmelweis Szimulációs Központ. Itt azokat a hig-tech babákat mutatják be, amelyen az orvostanhallgatók szoktak gyakorolni és amelyek beszélnek, lélegeznek, pislognak és igazi tüneteket produkálnak. A műpácienseken oxigénszintet, vérnyomást lehet mérni, sőt akár sürgősségi kanült is beléjük lehet helyezni.

Az idén 20 éves Bay Zoltán Nonprofit Kft. – hazánk legnagyobb alkalmazott kutatóintézet-hálózata – az érzékelést állítva a központba – több részlegének is megnyitja a kapuit, de más helyszínekre is kitelepül kutatóival. Budapesti lézercsarnokában gravírozott sajt és toast formájában a lézer ízébe lehet belekóstolni. Szegeden az állati érzékszerveket, Miskolcon a tapintható tudományt mutatják be. Az A38 hajót is színhelyükké tették, itt gondolatvezérelt hangokba lehet belehallgatni. A Planetáriumban egy éjszakára láthatóvá válik az Uránuszra vezető út – GPS-szel. A Klebelsberg Kultúrkúrián a hőérzékelésé, a Babilon centerben a hajmeresztő fizikáé a főszerep, és az intézmény a születésnapját többek között egy Facebook-játéksorozattal is ünnepli, amibe a helyszíneken lehet "belekóstolni".

Budapesten a fentieken túl több más egyetem és kutatóhely is kínál érdekes programokat. A Corvinus Egyetem kertészeti kampuszán a vákuumhűtéssel és a fagyasztva szárítással ismertetik meg az oda látogatót, az ELTE Pszichológiai intézetében a hipnózis bőrre gyakorolt hatásával és ennek terápiás alkalmazásával példázzák a bőr és a lélek együtthatását, a Természettudományi Kar pedig többek között az evolúció és a mutánsok kérdéskörét szemlélteti érdekes játékok segítségével.

Számos vidéki program is tarkítja a Kutatók Éjszakáját. Debrecenben az egyetemen kutyát "etetnek" majd számítógéppel, Egerben a főiskolán éjjeli lepkék és denevérek fény körüli mozgását és befogását mutatják be, az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjában Martonvásáron DNS-t vonhatnak ki élőlényekből és a növények zöld színanyagát, a klorofillt teszik láthatóvá egy sötét szobában. Sopronban intelligens tornádó várja az egyetem laboratóriumába érkezőket, Szegeden tárgyakat lehet digitalizálni 3D szkennerrel, egyedül Pécsett pedig száz program várja a kíváncsiakat, ezekből 80 a Zsolnai-negyedben. 

A Kutatók Éjszakája keretében kutatói ösztöndíjbörzére és hallgatói tréningekre is sor kerül, aki pedig mobiltelefonján akarja követni a programokat, mindhárom platformon letölthet ennek követésére szolgáló alkalmazást.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.