Különleges vendég: az első havasi pinty Magyarországon

Az új év első napjaiban magyar és szlovák madarászok csoportosan érkeztek a somoskői várhoz, ahol egy Magyarországon még sohasem látott madárfajnak, a havasi pintynek egyik ritka egyede jelent meg.

Drexler Szilárd, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa érdeklődésünkre elmondta: a felfokozott érdeklődés oka az, hogy a Természetvédelmi Világszövetség úgynevezett vörös listáján szereplő, 17 centiméternyi, 35-45 gramm testtömegű madárnak Magyarországon még egyetlen példányát sem látták eddig, de Szlovákiában is harminc éve észlelték e fajt utoljára.

A kopár hegyvidékeken élő, s télen is a magasabban fekvő régiókat kedvelő madár a magyar faunát is gazdagítja, mert ugyan az országhatár túloldalán lévő várban tanyázik, gyakran berepül a magyar oldalon lévő, Salgótarjánhoz tartozó Somoskő házai fölé. A barnásszürke hátú, hamuszürke hasú madarat a somoskői vár őrszolgálatos munkatársa egy hónapja vette észre először, s néha pár méterre meg is tudta közelíteni. A ritka vendéget magvak elszórásával próbálják a várban, illetve környékén tartani.

Havasi pinty
Havasi pinty
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.