Kukáztatják a multikat

Immár a második hazai hipermarketlánc vezeti be az eldobható csomagolások visszavételét. Az egyelőre elszigetelt, de környezetvédelmi szempontból mindenképpen üdvös kezdeményezések mögött a megváltozott jogi szabályozás (és az ebből adódó anyagi érdek) áll: a visszagyűjtéssel a kereskedelmi multik megspórolhatják a januártól megemelt termékdíj egy részét.

A Cora áruházlánc egyes egységei után immár a Tesco-láncban is visszaveszik a PET-palackokat, sőt, az utóbbi hálózatban a fém italosdobozokat is vissza lehet váltani. A Tesco-ban a műanyagpalackokért (űrmérettől függetlenül) 1, a fémdobozokért 2 forintot fizetnek. A visszvételt intéző automata csak az 5-ös számrendszerben tud számolni, vagyis ötösével váltja vissza a csomagolásokat.

Magyarországon évente nagyjából 1,2 milliárd PET-palack, és több százmillió fém italosdoboz kerül forgalomba. A visszagyűjtési arány alig 15 százalékos, ráadásul - a környezetvédelmi tárca adatai szerint - még a szelektíven visszagyűjtött mennyiséget sem hasznosítják teljes egészében. A nagy forgalmú áruházláncok akciója tehát jelentős környezeti terheléstől szabadíthatja meg az országot (bár félő, hogy a visszaváltással is azok fognak elsősorban bajlódni, akik eddig is elvitték a göngyölegeket a gyűjtőszigetekig).

A visszavétel ugyanakkor mindenképpen megéri a kereskedelem szereplőinek: amennyiben bizonyítani tudják, hogy az általuk forgalomba hozott mennyiség megfelelő (a termékdíj-törvényben rögzített) hányadát visszagyűjtik, 85 százalékos termékdíj-mentességben részesülnek. Emiatt még az is kifizetődő lenne a számukra, ha többet fizetnének a visszavitt palackokért, mint az egy csomagolásra jutó termékdíj, erről azonban nincs szó: a fém sörös- és üdítős dobozok termékdíja 3, a műanyagpalackoké 2,5 forint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.