Kétmillió bőrdaganatos megbetegedést úsztunk meg
Földünk ózonrétege 15 és 30 kilométer magasságban burkolja bolygónkat. Ez a három oxigénből álló molekula elnyeli a Napból származó halálos ultraibolya sugárzás legnagyobb részét. (Az ultraibolya sugárzás az emberekben bőrrákot és szürkehályogot, a halaknál, békáknál és rákoknál pedig szaporodási problémákat okozhat, és még az óceánok egysejtű planktonjait is veszélyezteti.) A tudósok az 1970-es évek óta tudtak azokról a kémiai anyagokról, amelyek az ózonréteg vékonyodását okozhatják. 1985 májusában az Antarktiszon dolgozó kutatók azzal sokkolták a világot, hogy bejelentették, óriási lyukat találtak az ózonpajzson a kontinens felett. Pontosabban a lyuk nem lyuk, hanem azt jelenti, hogy ott jóval vékonyabb az ózonréteg a szokásosnál. A halogéntartalmú ózonpusztító szénvegyületek betiltására 1987-ben fogalmazták meg az ózonréteg-károsító anyagok montreali jegyzőkönyvét. A paktum volt az első ENSZ-egyezmény, amelyet valamennyi tagország ratifikált.
„Az ózonlyuk mérete kisebb, mint az 1990-es évek végén és az 2000-es évek elején volt, és a légköri klór mennyisége is csökken. Ennek ellenére még mindig bizonytalan, hogy a folyamat tartós lesz-e" - mondta Paul A. Newman, a NASA Goddard Űrkutató Központ vezető légkörkutatója.
A múlt hónapban az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közös jelentésében azt közölte, hogy az ózonréteg az újraépülés jeleit mutatja, de arra is figyelmeztetett, hogy legalább 35 év kell ahhoz, hogy elérjük a légköri ózonmennyiség 1980-as szintjét. Ugyanakkor a montreali egyezmény nélkül az ózonbontó anyagok koncentrációja 2050-re az 1987-es szint tízszeresére nőtt volna. A szerződésnek köszönhetően 2030-ig évente kétmillióval kevesebb bőrdaganat alakul ki.
Ha hihetünk a számításoknak, akkor 2080-ra a bolygónkat védő ózonréteg az 1950-es évek szintjére áll vissza.
