Kereskedelmi űrkikötő épül Texasban

A SpaceX néven ismert amerikai űripari vállalkozás építi meg az Egyesült Államok első kereskedelmi célokat szolgáló űrkikötőjét – jelentették be a texasi Brownsville-ben. Az űrkikötőből évente tizenkét startot terveznek.

A 85 millió dolláros költségű rakétaindító állomás a Brownsville-től keletre található Boca Chica Beachnél épül, az állam összesen 15 millió dollárral támogatja a kivitelezést.

A kaliforniai központú SpaceX várhatóan 300 új munkahelyet teremt a légikikötő megépítésével - jelenleg 250 szakember fejleszti a cég űreszközeit. Elon Musk elnök-vezérigazgató szerint a létesítmény vonzó turistacélponttá válhat, diákokat terelhet az űripar felé, emellett további megrendeléseket biztosít majd a SpaceX beszállítóinak.

A cég a NASA-val kötött 1,6 milliárd dolláros szerződésben vállalta, hogy űrhajókat juttat a nemzetközi űrállomásra, ami azért fontos, mert csökkenti az amerikaiak függőségét az oroszoktól. A SpaceX teherűrhajója eddig ötször repült, valamennyi alkalommal sikeresen. Az utolsó három már menetrendszerű út volt. A SpaceX egyébként idén májusban mutatta be első olyan űrkapszuláját, a Dragon V2-t, amely hét embert is el tud szállítani a Nemzetközi Űrállomásra, és többször is használható, ha minden földet éréskor ép marad.

SpaceX / Forrás

A SpaceX olcsónak számító felbocsátásaival kemény konkurenciát jelent más rakétagyártóknak. A MTI szerint két francia rakétagyártó cég, az Airbus és a Safran júniusban kötött megállapodása azért született, hogy az európai kereskedelmi űrtechnológiai ipar versenyképes maradjon a kisebb és olcsóbb rakétákat gyártó amerikai vetélytárssal szemben.

Azt sem szabad azonban elfeledni, hogy nem ez az első magánűrkikötő az Egyesült Államokban.

Három éve a különc brit milliárdos, Sir Richard Branson már felavatta saját, űrturisztikai célokat szolgáló, 209 millió dollárból megépített űrkikötőjét az új-mexikói sivatagban. Branson az összesen két és félórásra tervezett űrsiklós útja részeként öt percnyi súlytalansági élményt ígér az utazásonként 250 ezer dollárt fizető utasoknak.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.