Ismeretterjesztő sötétség

A sötétségből is lehet üzletet csinálni! – legalábbis erre példa a Zselici Tájvédelmi Körzet. A Nemzetközi Csillagos Égbolt Egyesület 2009-ben vette fel ezt a térséget a nemzetközi csillagos égbolt parkok közé. Ha nincs a sötétség, nem épül csillagvizsgáló és planetárium sem Somogyban.

Civilizációnk egyik káros mellékhatása, hogy a fénnyel is szennyezett településeken élő gyerekek jó része úgy nő fel, hogy nem ismeri meg az igazi csillagos égbolt, a Tejút látványát. Zselic legfőbb értéke, hogy a domborzati viszonyoknak és annak köszönhetően, hogy ez az ország egyik legritkábban lakott része, a fényszennyezés rendkívül alacsony, így a csillagok a környéken ragyognak a legfényesebben. A büszke cím elnyeréséhez szükség volt a települések összefogására, hiszen az érintett önkormányzatok vállalták, jövőbeni fejlesztéseiknél messzemenően figyelembe veszik a csillagászok kéréseit.

A felvétel óta eltelt időszak legnagyobb fejlesztéseként megnyitotta kapuit a Zselici Csillagpark. A 670 millió forintos támogatásból 54 fős planetárium, két foglalkoztatóterem, a távcsöves megfigyeléshez távcsőkupola, egy 25 méter magas kilátó, az odavezető út mentén pedig öt interaktív információs pont létesült. Az éjszakai túrák útvonalát tanösvények biztosítják, az előcsarnokban kiállítások kapnak helyet. A Zselici Csillagpark központi épületét körbefogja egy többlépcsős terasz, amely hosszan elnyúlik a csillagvizsgálón túlra is, ez kistávcsöves megfigyelésekre is használható, akár többfős csoportok számára is egy időben.

A tervezők nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre, valamint arra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak a természetes környezetben. Az esővizet a locsolásra és az illemhelyiségek öblítésére használják, egy fúrt kút biztosítja az ivóvízhasználatot. A fűtést és a hűtést geotermikus energiával oldották meg, az épületben biológiai szennyvíztisztítás is működik.

TOP TITOK 2015
NÉPSZABADSÁG TOP KIADVÁNYOK
100 belföldi úti cél
990 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.