Igaz, az űrhajósok speciális, léghajóra emlékeztető lebegő űrjárművükkel a Vénusz légkörében, a vastag felhőréteg fölött maradnának, nem szállnának le a bolygó felszínére. A tetejükön napelemes panelekkel felszerelt felderítő eszközök a Vénusz felszínét 50 kilométerrel közelítenék csak meg. Odalenn ugyanis meglehetősen barátságtalan klíma uralkodik, ólmot is megolvasztó hőség és a Földinél 92-szer nagyobb nyomás. A széndioxidból álló vastag légkörben kénsavfelhők úsznak és igen erős villámok cikáznak, a felszínen gyakoriak a földrengések és vulkánkitörések.

Mi teszi akkor mégis a Vénuszt a NASA szakértői számára a Marsnál kecsegtetőbb célpontnak? A vörös bolygónál sokkal kisebb mértékű sugárzás és a sokkal több napenergia. Az 50 kilométeres magasságban lebegő űrhajósokat mindössze a szokásos atmoszferikus nyomás, 75 fokos meleg és olyan mértékű kozmikus sugárzás fogadná, mint mondjuk Kanadában.

A Vénusz-utazás persze legalább annyi még megoldatlan problémát rejt, többek között azt, miképpen tudják a lebegő űrjárműveket a helyszínre szállítani, ott kibocsátani, feltölteni megfelelő gázzal, az űrhajósokat a bolygó körül keringő űrhajóból oda átszállítani, majd a misszió végén azokból visszadokkolni az űrhajóba és aztán hazarepülni. Egyszóval a terv még messze nem a holnap valósága lesz. Sőt, addig még a Mars-hívők is közbeszólhatnak....