Ingyen jön a Windows 10

Ahogy azt korábban megírtuk, a Microsoft tegnap valóban bemutatta legújabb operációs rendszerét, a Windows 10-et. A frissítést sok felhasználó ingyen kapja – de akkor miből lesz bevétele a cégnek?
Nyugodjunk meg, erre is gondoltak. A Microsoft stratégiája az, hogy a mobil-korszak beköszöntével is megtartsa felhasználóit. „Azzal, hogy ingyen lesz az új Windows, beáldozza a bevételeket annak érdekében, hogy minél szélesebb körben elterjedjen és annyi eszközön jelenjen meg, ahányon csak lehet" – értelmezte a helyzetet a portfolio.hu. Így pedig az ingyenes operációs rendszer miatt kieső bevételeket például a cloud szolgáltatások pótolják majd, mint az interneten kínált Office.

A gazdasági portál szerint a Windows-frissítésekből éves szinten legfeljebb 500 millió dolláros bevétele van a cégnek, ami a teljes bevétel 2,5 százalékának felel meg. A Windows bevételei inkább a hardvergyártóktól származnak, akik az új PC-kre telepítik az operációs rendszert és a vállalatoktól, akik több évre szóló licenceket vásárolnak.

A konzervatív felhasználók mindenesetre örülhetnek, mert az újraszabás eredményeként visszatért klasszikus start menü - ezt már a Windows 10 múlt szeptemberi verziója prezentálta. Az ingyenes operációs rendszer Spartan (spártai) néven futó új böngészője nem az Internet Explorer 12-es verziója, hanem egy teljesen új program. A tegnap bemutatott próbaverzió része a Cortana digitális (megbízhatónak remélt) asszisztens is. A végleges verziót várhatóan 2015 őszén teszi közzé a Microsoft – egy mobil eszközön.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.