Hétezer éves házak romjaira bukkantak Izraelben

Útépítés során, a kelet-jeruzsálemi Suafat nevű lakónegyedben találtak rá két, időszámításunk előtt ötezer évvel épült ház romjaira. A jelentős archeológiai leletek híréről a Jediót Ahronót izraeli újság honlapja, a Ynet számolt be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) jelentésére hivatkozva.

Mint írják, 7000 évvel ezelőtt, az úgynevezett kőrézkorban az emberek már elkezdtek rézeszközöket készíteni, de még tovább használták régi kőszerszámaikat is. A korszakot kutató Omri Barzilai szerint a tengerparton, Izrael északi részein és a déli Negev-sivatagban már ismertek korabeli tárgyi emlékeket, de eddig alig tudtak hasonló leletekről a Jeruzsálem környéki hegyekben: errefelé első ízben bukkantak jelentős hétezer éves maradványokra.

A szakemberek két lakóházat fedeztek fel padlójukon különböző építményekkel, a házak belsejében a korszakra jellemző kerámiaedényekkel és bazalteszközökkel. A megtalált jelekből arra következtetnek, hogy hosszú ideig lakhatták az épületeket, amelyek egy ősi időkben virágzó település részét alkothatták.

A feltárást vezető Ronit Lupo régész szerint a leletek közt talált kisméretű kőpengékkel a gabonát arathatták, a vésőkkel és fejszékkel pedig építkezhettek. Egy karneolkőből készült gyöngyöt is találtak, ami helyi ékszergyártásra vagy kereskedelemre, ide szállított ékszerekre utal.

A csiszolószerszámok, a mozsarak és egy bazalttál magas korabeli technikai fejlettségről és a helyi közösség kézműves tudásáról tanúskodik. Néhány juh-, kecske- és talán marhacsontot is leltek, amiket a későbbiekben laboratóriumokban fognak elemezni, s amelyekből majd újabb titkok derülhetnek ki a 7000 éve ott élők egykori étkezési szokásairól, településük gazdasági életéről.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.