A napfénygarázsnak nevezett, kör alaprajzú instrumentumban az autók úgy állnak, mint a kukoricacsutkán a szemek. A képzeletbeli kukoricacső közepén két lift van, ezek az emelőszerkezetek viszik a megfelelő szintre (illetve hozzák le onnan) a parkolásra beadott autót. Sérülésveszély nincs, a betárazott autót nem lehet ellopni, és a meghibásodás esélye is minimális (erre jó a két lift: egyszerre mind a kettő csak nagyon ritkán romlik el).

A világban többféle gépesített parkolási rendszer létezik, de a legelterjedtebb típus a magasraktár elvét követi. A gépkocsi rááll egy raklapszerű tálcára, és a rendszer ezzel a tálcával együtt mozgatja az autót az építményen belül. Mivel nem a sofőrnek kell kőröznie a parkolóházban, ezért a közlekedőutakat meg lehet spórolni, ami nagyban csökkenti a helyigényt. A magyar garázsrendszert az olcsósága és az optimális helykihasználása emeli ki a mezőnyből: itt egy alig 20 méter átmérőjű, kör alakú területen, 12 szinten akár 156 autó is elfér. Mélyépítésre nincs hozzá szükség, az acél tartószerkezet gyorsan építhető és bontható. Az építmény az átlagos budapesti parkolási díjakkal számolva 5-6 év alatt megtérül, de többcélúan – például reklámfelületként – hasznosítva ennél gyorsabban is rentábilissá válhat. (Összehasonlításul: a legutóbb átadott budapesti parkolóház esetében 2,5 milliárd forintért állítottak elő 450 parkolóhelyet – a napfénygarázs ugyanezt feleannyiért képes produkálni).

Egy-egy autó be- vagy kiléptetése alig 50 másodpercet vesz igénybe, vagyis sokkal gyorsabb, mint egy átlagos beállás egy mélygarázsban. Nincs tűzveszély, a szerkezetben nem gyűlik fel a szmog (hiszen a be- vagy kiparkolás közben nem jár a motor – és amúgy sincs bent ember, akit a gáz zavarhatna).

Az ötlet szépséghibája, hogy a gyakorlatban még sehol sem üzemel. A napokban egy budapesti önkormányzati projektbörzén újra bemutatják – hátha most megtalálják az első magyar kukoicacső-garázs helyét.

kukoricacső-garázs