Használt dalokat, e-könyveket tessék!

Amerikában nem hagyják kint a gyerekkocsikat még a kisbolt előtt fél percre sem, és nem lopnak szoftvert. Előbbi miatt még a kisboltok is elég tágasak, utóbbi miatt pedig érdemes használt digitális javakkal kereskedni. Na de mi a helyzet nálunk?

A szoftverek elavulnak: kinek kellene ma egy dobozos WordPerfect 6.2? (Menő irodai csomag volt a 90-es évek közepén. Simán működik Win7 alatt is…) Kevésbé avulnak a zenék és a könyvek, éppen ezért elég gyakori igény, hogy a megszerzett, de kevésbé hallgatott-olvasott műveket tulajdonosa átadja valakinek, nem mellékesen, mert a digitális kópiák nem kopnak. Éppen ezért az Amazon az év elején megkapta a szabadalmat a használt digitális javak kereskedelméről. (2009-ben nyújtotta be.) Mint az közismert, Amerikában bármiről be lehet nyújtani szabadalmat, csak a szöveg eléggé különbözzön a valójában azonos megoldásról szóló másik szabadalomtól… Majd az ügyvédek ellesznek egymással a vitázó felek pénzéért – ez is egy módja a gazdaság élénkítésének.

A kezdetek óta folyik a vita arról, hogy helyes-e az Amazon gyakor­lata, amely szerint az e-könyv nem kerül a vásárló tulajdonába, csak használhatja. Ugyanúgy, mintha szoftver lenne. Egyébként a kölcsönzés régóta meg van oldva: a kölcsönadó közli az Amazonnal, hogy eztán a kölcsönvevő használja a könyvet, mire az törlődik a kölcsönadó készülékéről és a felhős könyvtárából is, és megjelenik a kölcsönvevőnél.

Ez a lehetőség nem nagyon tetszik a közönség egy részének: a könyvesbolt eddig nem tudta visszavenni a vásárló polcáról a könyvet. Voltak is furcsa esetek, amikor egyeseknek eltűntek e-könyvei – minden szoftverben van legalább egy hiba, ugye.

A fenti kölcsönzési mechanizmustól a használtkönyv- és -dalkereskedés – vagyis antikvárium – abban különbözik, hogy a „kölcsönadó” térítés ellenében lemond arról, hogy a „kölcsönvevő” térítés nélkül visszaadhassa a művet. Ennek a folyamatnak az online megoldására vonatkozik az Amazon szabadalma, amelynek léte súlyosan sérti a hasonló tranz­akciókkal évek óta foglalkozó ­ReDigi nevű kisebb vállalkozásét. (Lásd fent: „gazdaságélénkítés”.)

Mindenesetre a digitális antikváriumban levő művek fizikailag ugye nem „kopottak”, tehát kereskedelmük jobban sértheti a kiadó gazdasági érdekeit, mint az új papírkönyvet előnyben részesítő vásárlókból élő hagyományos kiadókét. Pont ezért tartja rajta a kezét az Amazon a kölcsönzésen – és az antikvár forgalmon a „szoftverhasználati szerződés” révén.

Magyarországon ilyen problémák nincsenek. Alig van ­e-könyv-kereskedelem egyrészt a pusztító 27 százalákos áfa, másrészt a magyar információs társadalom polgárainak a digitális szerzői joghoz való sajátos hozzáállása miatt – amit a reprográfiai adó tesz törvényessé. (Röviden: a magáncélú másolás legális, csak a másolásvédelmek megkerülése büntetendő. A digitális tárolók kereskedelme során a jogdíjkezelőkhöz befolyó átalánydíj fedezi a jogtulajdonosok az „esetleges” másolásból eredő bevételkiesését.)

Van egyébként Magyarországon e-könyv-kereskedelem, de a digitális szerzői javak piacán kialakult árviszonyok életszerűtlenné teszik a nagy erőforrás-igényű művek digitális forgalmazását, így az előállítását is. Ezért a használtkönyv-eladás fel sem merül. Ha felmerülne, akkor a „kis ország – kis bevétel” elv miatt nem lenne érdemes az Amazonnak itt is levédenie a megoldását… Előre, magyar ReDigi-klónok!

A használt szoftverek forgalmazása is csak a különösen szabálykövető cégek réspiacán értelmes, az EU tavaly nyári, a szoftverek tovább­eladását nem tiltó licencszerződéseket parancsoló rendelkezése ellenére.

 

Az e-könyv nem kopik
A commuter (R) reads on her Kindle e-reader while riding the subway in Cambridge, Massachusetts March 18, 2011. Publishers are adapting to rising sales of e-books, and the popularity of smart phones and tablets such as the iPad. The retail landscape has changed with Amazon becoming the dominant seller of books while countless book stores go the way of video rental stores. America's No. 2 book store chain, Borders, is bankrupt. Some authors have dropped their publishers entirely, self-publishing online and using social media to connect with readers. Picture taken March 18, 2011. To match Special Report PUBLISHING/EBOOKS/ REUTERS/Brian Snyder (UNITED STATES - Tags: MEDIA BUSINESS SCI TECH)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.