Gyerekek százezreit menthetik meg az új vakcinával

A malária naponta 1300 gyerek halálát okozza a Szaharától délre eső térségben. Egy ígéretes vakcinának köszönhetően akár már idén engedélyezhetik a világ első malária elleni védőoltását. Ha megtörténik, ez lesz az első engedélyezett humán oltóanyag parazita okozta betegség ellen.
A szúnyogok által terjesztett betegség leginkább az alacsony jövedelmű országokban tarol. Becslések szerint a parazita 2013-ban 198 millió embert fertőzött meg szerte a világon, a WHO adatai szerint a halálos áldozatok száma 600 ezer és egymillió között lehet. Az RTS,S nevű vakcinát harminc év alatt a GlaxoSmithKline brit gyógyszeripari óriás kutatói fejlesztették ki a PATH Malaria Vaccine Initiative nonprofit szervezettel együttműködve afrikai gyermekek számára.

Bár a vakcina a jelenlegi adatok szerint nem jelent tökéletes védettséget, de az eredmények biztatók. A The Lancet lapban közölt adatok szerint a 6-12 hetes gyerekek beoltása esetén 26 százalékkal, míg az 5-17 hónapos gyerekek körében 36 százalékkal csökkent a maláriás megbetegedések száma – a beoltatlanokhoz viszonyítva négy év átlagát tekintve. „Ez a vakcina évente több millió gyermek életét mentheti meg" – nyilatkozta a New Scientist lapnak Brian Greenwood, a Higiéniai és Trópusi Orvostudomány Londoni Iskolájának professzora, aki szerint most az a legfontosabb, hogy miként lehet ezt a vakcinát a legnagyobb hatékonysággal alkalmazni. Vélhetően ott kell bevetni, ahol a legmagasabb a fertőzések száma.

A vakcinát az elmúlt években hét érintett afrikai ország 15 459 gyermekén próbálták ki. A gyerekek közül többen 18 hónappal később egy emlékeztető oltást is kaptak – az ő esetükben tapasztalták a legnagyobb védettséget. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vélhetően már idén szeptemberben dönt a vakcina alkalmazhatóságáról. Ha ez meglesz, a WHO októberben határozhat arról, hogy az afrikai országokban rutinszerűen használhatják-e az oltóanyagot.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.