Gyerekbiztos elemet fejlesztettek ki

Egyes kisgyerekek chips és spenót helyett gombelemeket reggeliznek, vacsoráznak – persze véletlenül, de ilyen baleset az Egyesült Államokban 2013-ban háromezerszer fordult elő és az elemevéssel két halálesetet hoztak kapcsolatba. Amerikai mérnökök most egy gyerekbiztos elemmel álltak elő.
A gyerekbiztosság lényege, hogy egy speciális bevonattal látják el az elemet. Az energiaforrás ennek köszönhetően csak akkor lép működésbe, ha nyomás éri – valahogy úgy, mint amikor a távirányítóba tett ceruzaelemet egy rugó szorítja a helyére. Ha nincs ilyen nyomás, akkor a gyomorba került elem nem okoz gondot, inaktív és biztonságos – a legjobb természetesen az lenne, ha a gyerekek nem nyelnének le ilyeneket. Az új elemről a PNAS tudományos folyóiratban számoltak be.

A szigetelés azért alapvető fontosságú, mert a gyomorba került elemet nedves, savas környezet veszi körül, az elemből veszélyes anyagok oldódnak ki, amelyek sérüléseket és haláleseteket okozhatnak. A BBC szerint a keletkező nátrium-hidroxid pusztítja a szöveteket, a nyelőcsövet, de még a hangszálat is károsíthatja. A brit portálnak nyilatkozó Kate Parkins gyerekgyógyász már látott olyan gyermeket, akinél súlyos belső vérzést okozott egy lenyelt elem – két kis páciens életét nem tudták megmenteni.

A mérnökök nagyjából az elemre egy milliméter vastag szilikon-réteget tettek, amelybe fémszemcséket helyeztek el. Ezek a fémek csak akkor értek össze, ha a szilikonréteg összenyomódott. Azaz csak megfelelő nyomás hatására vezették az elektronokat – a megoldás a Massachusetts Institute of Technology és a Harvard Egyetem munkatársainak közreműködésével született meg.

A kísérletek során a gyomor belsejében uralkodó körülményeket szimuláló folyadékba tették 24 órára a védőbevonattal ellátott elemet – semmi sem oldódott ki – illetve egy hagyományosat – gyorsan rövidzárlatos lett és hamar megindult a veszélyes anyag kiszivárgása.

Az elemnyelések kivédésére korábbi ötlet volt, hogy olyan anyaggal vonják be, amely rossz ízűvé teszi azt, vagy rikító színűre festik, hogy a szülők könnyebben észrevegyék a gyerek kezében.

Az új típusú elem szabadalmaztatói azt remélik, hogy a gyártók is támogatják ezt a kezdeményezést – pár tíz centnyi többletköltségről lenne csupán szó.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.