Foglyul ejtett egy űrhajót a Jupiter

Jupiter, a római főisten felhőtakaróba burkolózott, hogy elleplezze csínytevéseit. Egyedül a felesége, Juno - a szülés és a házasság istennője - volt képes átlátni a felhőkön, és felfedni ura valódi természetét.

Hamarosan valóra válhat a mitológiai történet, hiszen a NASA pontosan azt várja a Juno űrszondától, hogy átlásson a Jupiter sűrű felhőin.

A Juno űrhajó "isteni küldetésének" fontos állomásához érkezett hétfőn. Öt évvel ezelőtti indítása óta a szondának három próbatételt kellett kiállnia. Eleinte a Föld gravitációs fogságában "szenvedett", majd miután egy hintamanőverrel kiszabadult, a  Nap vette át a hatalmat a NASA űrszondája felett.

Most jó hírként harangozta be Rick Nybakken, a küldetés vezetője, hogy a Juno a harmadik fázisba lépett: a Jupiter bűvkörébe került (szakkifejezéssel élve átlépte a Nap és a Jupiter gravitációs határvonalát).

Fantáziarajz a Jupiter körül keringő Junóról
Fantáziarajz a Jupiter körül keringő Junóról
NASA/JPL-Caltech

A kosárlabda méretű űrhajó a bolygók gravitációs erejét kihasználva, parittyaként száguld az űrben. Jelenleg több mint 700 millió kilométerre van a Földtől, és észbontó, másodpercenként 27 kilométeres sebességgel közelít az óriásbolygóhoz. Már olyan messze jár, hogy 40 percbe telik, mire a rádiójelzéseit foghatják a földi irányítóközpontban.

Az űrszonda öt év alatt összesen 3 milliárd kilométert tett meg, ahogy egyre nagyobb spirálban közelít úti céljához, és már csak alig 30 millió kilométerre van a Jupitertől.

A Junó pályája
A Juno pályája
NASA

Ha minden jól megy, a Juno július 4-én áll pályára a Jupiter körül, és összesen 37-szer fogja megkerülni Naprendszerünk legnagyobb bolygóját. Az űreszköz rekordközelről vizsgálja majd célpontját: ötezer kilométeres magasságban hasít majd a Jupiter felhői felett. A szonda egy éven keresztül vizsgálja majd az óriásbolygó összetételét, légkörét és mágneses terét, majd irányított becsapódással megsemmisül a Jupiter pusztító viharfelhőiben.

A Juno apró méretéhez képest meglepően sok, összesen kilenc műszert szállít, ezekkel többek között a bolygó légkörében található víz mennyiségét és a felhőrendszerek mozgását fogja mérni. Ezenkívül a Juno olyan különleges jelenségeket is vizsgálhat majd közelről, mint a Jupiter sarki fényei.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.