Fiatalon tartják az agyat a kütyük

Az ötven év felettiek a logikai és gondolkodási képességeket felmérő teszteken egyértelműen jobban teljesítettek, mint korábban élt hasonló korú elődeik – mutatta ki egy nemzetközi vizsgálat, melynek eredményeiről a PLOS ONE nevű rangos online folyóirat számolt be.

A Bécs melletti Laxenburgban működő Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemző Intézet (IIASA) kutatói 50-90 év közötti német férfiakat és nőket vizsgáltak egy reprezentatív felmérés során 2006-ban és 2012-ben. Az értelmi képességek jelentős és általános javulása mellett a fizikai állapot romlását tapasztalták, amely különösen az alacsony végzettségű férfiak körében volt számottevő, akiknél ez szellemi hanyatlással is párosult.

A korábbi hasonló vizsgálatok az egymást követő generációk folyamatosan javuló „fiatalodását” mutatták ki mind fizikai, mind mentális értelemben. A IIASA kutatói az elmúlt években az öregedés újfajta mérését dolgozták ki, mely inkább az egyéni karakterjegyekre épít a megélt évek száma helyett. A mostani az első olyan kutatás, mely árnyaltabb eredményeket hozott. A kutatók ezt a változó életstílussal magyarázzák, mely egyre jobb kognitív képességeket igényel. A kommunikációs és információs technológiák az idősebb korosztályokat sem hagyják érintetlenül, s az egyre kitolódó nyugdíjkorhatár is mind tovább tartó intellektuális készségeket igényel.

Ugyanakkor a romló fizikai állapot növekvő elhízottsággal párosul. A IIASA kutatói a múlt héten az Intelligence nevű lapban egy második tanulmányt is publikáltak, mely az angliai lakosságra hozott ki hasonló eredményt. Ezt nem lehet csupán a képzettségi szint változására fogni, vagyis az adatok csak részben magyarázhatók az egymást követő generációk javuló IQ-teszt-eredményeinél ismert Flynn-hatással. A mind általánosabb komputer- és okostelefon-használat jelentős mértékben módosítja a képet, magyarán „okosítja” az idősebbeket.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.