Régészeti emlékek egész sorát fedezték fel brit, osztrák és amerikai régészek a Stonehenge közelében, amivel végleg megdőlt az a korábbi nézet, hogy a különleges emlék magányosan emelkedett ki környezetéből. Egyes maradványok három méter mélyről kerültek elő – pontosabban most is ott vannak, de már tudunk a létezésükről.

A Stonehenge körül korábban még nem vonultattak fel ilyen volumenű műszeregyüttest – egyebek mellett magnetométer, földradar, háromdimenziós lézerszkenner dolgozott a helyszínen –, de az eredmény is páratlan. A felszíntől három méteres mélységig terjedő terület átvizsgálásából kiderült, hogy az ikonikus emlékmű tizenhét további szentély társaságában szolgálta az embereket. Igazi meglepetést okozott az a hatvan darab termetes kő, vagy oszlop, ami másfél kilométeres távolságra egy hatalmas gyűrűt alkot Stonehenge körül. A négyéves munka eredményét a Brit Tudományos Ünnep birminghami eseményén tegnap mutatták be – az eredmény egy 12 négyzetkilométeres területről (1250 focipálya) készült új, háromdimenziós térkép.

Kieran Doherty / Reuters

Az időszámításunk előtt 3000 és 2500 között épült Stonehenge-dzsel kapcsolatban rengeteg legenda született. Egyesek ősi druida szentélynek, gigantikus naptárnak, egy mára eltűnt civilizáció templomának látják a hatalmas köveket, mások szerint földönkívüliek építették azt. A National Geographic által szponzorált kutatás vezetője, Mike Parker Pearson régészprofesszor két éve azt közölte – írt erről akkor az index.hu -, hogy a Stonehenge egy emlékmű, amit a brit szigeteken élő népcsoportok közösen építettek, és az addig jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét jelképezi. Erre utal többek között az is, hogy Stonehenge kövei különféle, egymástól több száz kilométeres távolságra levő helyekről származnak.

A most befejeződött négy éves kutatás részeként a régészek korabeli házak, és egy egész falu romjaira is rábukkantak Stonehenge közelében, Durrington Wallsnál. Az itteni feltárások mutatták meg például azt, hogy a monumentum építői nagy ünnepségeket rendeztek a téli és nyári napfordulók alkalmából, és Stonehenge helyének kiválasztásakor is nagy szerepe volt a napfordulók idején megfigyelt napkelte és napnyugta pozíciójának.

A kutatás egyik első eredménye a Cursus nevű különleges árok felfedezése volt. A 2,5 kilométer hosszú Cursust – azért kapta ezt a nevet, mert a formája a római lóversenypályákéra hasonlít - két párhuzamos árok határolja, amely az északi oldalán megszakad, ez lehetett a létesítmény főbejárata.

A most ismertetett három dimenziós térképen szabályosan elrendezett kőtömböket, henge-eket (kör alakú földsáncok), árkokat, valamint töltéseket is azonosítottak.