Félelmetes szívet találtak a kanadai partoknál

Kisebb, mint egy autó és az ember sem fér át az aortán, ennek ellenére hatalmas a kékbálna szíve. Egy tavaly megtalált példányét most eredeti méretben kiállítják.

Több mint egy éven keresztül fagyasztott állapotban őrizték annak a kékbálnának a szívét, amelyet tavaly májusban találtak meg Kanadában az új-fundlandi partoknál. A Royal Ontario Museum (ROM) munkatársai vállalkoztak a 180 kilós szív megőrzésére. Júliusban kiolvasztották a brutális méretű szervet, majd hozzákezdtek a konzerváláshoz. A kutatók egész folyamatot dokumentálták. Munkájukról a businessinsider.com.au számolt be, a PBS hamarosan háromrészes sorozatot vetít.

A kanadai múzeum kutatói a tavaly májusban megtalált kékbálna tetemével
A kanadai múzeum kutatói a tavaly májusban megtalált kékbálna tetemével
Greg Locke / Reuters

Ez a legnagyobb szív, amit valaha hasonló kezelésnek vetettek alá. Idén júliusban öt napig tartott, mire felolvadt a 180 kilogrammos szerv, majd elkezdődött a munka. Ennek részeként négy köbméternyi formaldehid-oldatot (formalint) áramoltattak a szíven és annak erein keresztül. Az egy hetes folyamat után acetonnal kezelték, majd megtöltötték szilikonnal, amivel sikerült eredeti méretében megőrzött szív.

Az nem igaz, hogy a kékbálna szíve nagyobb lenne, mint egy autó, és az sem, hogy az aortáján átfér egy ember, hiszen az utóbbinak „csak" 23 centiméter az átmérője, de a kékbálna szíve így is a legnagyobb az állatvilágban. A tavaly júniusban kiolvasztott 180 kilogrammos, másfél méter széles bálnaszív – amikor még a hatalmas uszonyosban dobogott – minden egyes összehúzódáskor 240 liter vért pumpált az állat szervezetébe. A jég csapdájába esett állat szívének kiemeléséhez négy ember kellett.

A kékbálna a Földön valaha élt legnagyobb állat. Legnagyobb példánya, amelyet találtak, 190 tonnás volt, hossza elérte a 30 métert. De hiába a hatalmas méret, a kékbálna a veszélyeztetett fajok közé tartozik, a Földön legfeljebb 12 ezer példány él belőlük.

A kékbálna a világ valaha volt legnagyobb állata
A kékbálna a világ valaha volt legnagyobb állata
Joshua Barton / Reuters

Pusztulások után a kékbálnák teteme lesüllyed a tengerfenékre, az pedig ritkán fordul elő, hogy a biológusok az anatómiáját tanulmányozhatják. Ezért volt különleges alkalom, amikor tavaly májusban egy példány meglehetősen ép tetemére bukkantak az új-fundlandi partoknál. A tetemből kiemelt szívet lefagyasztották, majd felkészültek a konzerválásra.

A tengerek a szív terén más különlegességet is produkálnak. A polipoknak például három szívük van.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.