Fél lépés hátrafelé: a Windows 8.1 kevésbé lesz futurisztikus

Eddig (a tavaly októberi start óta) százmilliót adtak el belőle, az iparág mégis bukásnak tekinti, és a jelek szerint a gyártó is hajlik a kritika elfogadására: a Microsoft nem erőlteti tovább a Windows 8-at, és hamarosan, még a nyáron egy olyan „frissítést” (a W8-tulajdonosok számára ingyenesen hozzáférhető rendszerátszabást, „upgrade értékű update-t”) ad ki, amellyel visszakanyarodik a W7-nél elhagyott, a Windows-hagyományokat követő irányba.

 A 8.1-es önálló programként is megvehető lesz, és ugyanannyiba fog kerülni, mint a W8, aminek a helyébe lép.

Az új verzió az első hírek szerint a Windows Blue nevet viselte volna, végül azonban úgy alakult, hogy Windows 8.1-nek fogják hívni – ha népszerű lesz, akkor el lehet kerülni, hogy a korszakváltásként és a Microsoft megújítójaként beharangozott 8-hoz egyértelműen a kudarc fogalma társuljon.

Üzletileg – a W7-hez képest valóban nem elég sikeres a 8-as (sokan a PC-piac idén tapasztalható gyengél­kedését is ezzel kapcsolják össze: a cég arra számított, hogy az új operációs rendszer révén a tabletek szegmensében is megerősödik, ehelyett azonban a windowsos asztali gépek és a laptopok eladásai is visszaestek), a Microsoft arculatát azonban kétségkívül átalakította, innovatív és merész vállalatnak mutatva az amerikai szoftveróriást. Ráadásul ez nem is a vak ló bátorsága volt: a W8 tényleg nagyon látványos megjelenésű és sokoldalú operációs rendszer – csak éppen egy kissé túl korán jött (vagy inkább túlságosan előreszaladtak vele a fejlesztők). A pozicionálás sem sikerült tökéletesre: az érintőképernyőkre optimalizált „csempés” megoldás látványos, de az előző Windows-generációkon felnőtt közönség számára nehezen megszokható – aki pedig valami újra vágyik, az mostanában inkább androidos vagy Apple gépet vesz.

A május 14-i hivatalos bejelentés szerint a vállalat elégedett ugyan a W8 eddigi szereplésével – különösen azzal, hogy a program új irányt adott a „transzformer” (teljes billentyűzettel rendelkező, de tabletként is használható) mobilgépek evolúciójának, és felgyorsította a Windowsra írt alkalmazások fejlesztését –, ám most eljött egy olyan frissítés ideje, ami gazdagabb felhasználói élményt nyújt, és már az újabb generációs hardverek igényeit is kielégíti.

Hogy mi lesz a változtatás lényege, arról ma még nincs pontos és megbízható információ – a szakértők többsége szerint visszatér a hagyományos (az indítás után elsőként betöltődő) asztal, illetve a Start menü, a régebben Metrónak, jelenleg Modernnek nevezett csempés kezelőfelület pedig kötelező strukturális elemből választható opcióvá alakul.

A 8.1-essel tehát egy fél lépést visszalépnek: kevesebb lesz a futurisztikus elem, cserébe viszont sokkal egyszerűbb és „windowsosabb” kezelhetőséget ígérnek. Az amerikai beszámolók szerint ezúttal olyan szoftvert próbálnak csinálni, amellyel mindenki – aki korábban valamelyik Windows-generációt használta – könnyedén elboldogul (ez a W8-ra hangsúlyozottan nem volt igaz: a korábbi Microsoft-tapasztalatok nem sokat segítettek az új operációs rendszer belakásában).

A bárki számára ingyenesen kipróbálható bemutató verzió ­június 26-án, a 8.1-es pedig várhatóan októberben érkezik. A szkeptikusabb szakmai kommentek megjegyzik, hogy igazán nagy áttörést nem lehet várni tőle, mert a W8-at leegyszerűsítő, az asztalt és a Start menüt így-úgy visszacsempésző applikációk külső fejlesztőknél már rég elkészültek, azokat – némi keresgélés után – elvben már ma is le lehet tölteni. A valóságban azonban a fogyasztók reakcióit nehéz megelőlegezni: a W8 megjelenésekor is érzékelhető volt egy jelentős hype-hatás, és lehetséges, hogy ugyanez megismétlődik, ha a frissítés valóban kezeli az eddigi nehézségeket.

Steve Ballmer a Windows 8-ról beszél a januári fogyasztói elektronikai vásáron, Las Vegasban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.