Fekete hétfő vár az internetezőkre

November 24. lehet az év legsötétebb napja internetbiztonsági szempontból egy amerikai előrejelzés szerint. A PC Tools informatikai biztonságtechnikai cég elemzői szerint az amerikai hálaadás ünnepet megelőző hétfőn minden korábbinál több számítógépes vírus és kártékony program lepheti el az internetet, és csúcsot dönthet az adathalász támadások száma.

A szakértők világszerte félmillió személyi számítógép adatait elemezték, és arra jutottak, hogy tavaly is a hálaadást megelőző hétfőn volt az éves csúcs. Ennek oka, hogy az Egyesült Államokban a Hálaadás Napja - a negyedik novemberi csütörtök - után kezdődik a karácsonyi bevásárlási szezon, amelyre már néhány nappal korábban elkezdenek felkészülni a fogyasztók.

A hét elején meredeken növekszik az online aktivitás, egyre többen kutatják az interneten, hogy mire csaphatnak le a hálaadás utáni napon, az úgynevezett fekete pénteken induló áruházi akciókon. A csalók ezt a hullámot igyekeznek meglovagolni.

Az előrejelzés szerint november 24-én elszaporodnak a fertőzött honlapokra irányító linkekkel, vírusokkal, kémprogramokkal megrakott elektronikus levelek, amelyek révén a bűnözők hozzáférhetnek a felhasználók banki adataihoz - áll a londoni The Daily Telegraph online kiadásában.

A PC Tools szerint elővigyázatosságból érdemes frissíteni a vírusirtó programot, karbantartani a tűzfalat, és azonnal törölni az ismeretlenektől érkező leveleket. Az is fontos, hogy bankkártyaadatokat csak biztonságos honlapon adjanak meg az internetezők. A biztonságos webhelyeket a címsorban elhelyezett apró lakat piktogram, illetve az internetcím "http://" előtagjába illesztett s-betű (https://) jelzi.

A Hálaadás Napját követő hétfőnek egyébként már beceneve is van: kiberhétfő (Cyber Monday). Az amerikai vásárlók tavaly ezen a napon 733 millió dollárt (154 milliárd forintot) költöttek különböző internetes áruházakban. Ez 38 százalékkal több, mint 2006-ban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.