Magyarországon az első gólya hagyományosan a dunántúli Tüskevárra szokott megérkezni, jellemzően február első vagy második hetében (jó egy hónappal a nagyobb csoportok érkezése előtt). Idén viszont a keleti országrészben lévő Tiszasülyön látták az első, nagy valószínűséggel a költözésből visszatért madarat, méghozzá az igazi tél beköszönte előtt, január 21-én. (A megszokott vonulási rend szerint közlekedő gólyák egyébként ezekben a napokban még a telelőhelyükön vannak, egyelőre a nagy utazásra történő felkészülés zajlik.)

Az elsőség kérdését nem könnyű eldönteni, mivel néhány gólya szinte minden esztendőben áttelel. Ez a jelenség nem nevezhető tömegesnek, de az utóbbi években szinte menetrendszerűen ismétlődik: az ezredforduló táján még eseményszámba ment, ha egy-egy madár itt maradt télire, az évtized második felétől azonban rendre 15-30 (idén 27) gólya telel nálunk az Országos Madártani Egyesület aktivistáinak adatai szerint.

Ha csupán egyetlen faj esetében tapasztalnánk változást, az is utalhatna a klimatikus viszonyok átalakulására, de ezúttal másról van szó: a madarászok szerint a 2004/2005-ös tél olyan, a téli táplálkozással kapcsolatban a gólyánál sokkal kiszolgáltatottabbnak tűnő (alapvetően rovarevő) énekesmadarak áttelelése szempontjából is fordulópontot jelentett, mint a házi rozsdafarkú, a barátposzáta, a csilpcsalpfüzike, az erdei szürkebegy vagy a cigánycsuk (némelyik említett fajból száznál is több példány maradt nálunk telelni). Nem énekesmadár, de szintén vonuló, ugyanakkor az előbbiekhez hasonlóan egyre nagyobb számban telel nálunk a városi galamboknál nagyobb testű örvös galamb is.

Az ország területén olyan vonuló fajok is felbukkantak, amelyeknek a megszokott átvonulási ideje hetekkel vagy akár egy hónappal későbbre esik. Február elején a nyugati országrészben fürjet és sárszalonkát is láttak már a madarászok, pedig a hó- és jégtakaró elvileg mindkét állat táplálékszerzését erősen korlátozza.