Ezrek halhatnak meg a hőségben New Yorkban

A hőség miatt 2080-ra évi 3300 New York-i veszítheti életét – állítja egy a klímaváltozás következményeivel foglalkozó új tanulmány.
A kutatók szerint a klímaváltozás miatt emelkedő hőmérséklet és a népesség változó megoszlása játszik közre a hőséggel kapcsolatos halálozások megugrásában. Míg 2000 és 2006 között éves átlagban 640 ember hunyt el New Yorkban a hőség miatt, ez a szám többszörösére nőhet – figyelmezettek a tudósok az Environmental Health Perspectives folyóiratban publikált tanulmányban.

Hozzáfűzték, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése ezeket a halálozással kapcsolatos becsült adatokat is lejjebb szoríthatják. Emlékeztettek arra, hogy a világ kormányai már elkötelezték magukat, azon lesznek, hogy 2100-ig csak két fokkal legyen melegebb a Föld, de kérdés, hogy ezt a célt sikerül-e megvalósítani.

"A klímaváltozás miatt egyre nő a kiugróan meleg napok száma, ami a következő évtizedekben mind több ember életét veszélyezteti majd. Sokak halálát meg lehetne előzni az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásával, és azzal, ha olyan intézkedéseket hoznának, amelyek segítenének az embereknek alkalmazkodni a hőséghez" – hangsúlyozta közleményében Elisaveta Petkova, a tanulmány egyik szerzője, a Columbia Egyetem Föld Intézetének kutatója.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.