Élőben az űrből

Hogyan étkeznek, hogyan végzik szükségleteiket, mivel töltik napjaikat az asztronauták a Nemzetközi Űrállomáson? – erre ad választ a National Geographic Channel rendkívüli különkiadása. A nemzetközi űrállomásról élőben közvetített adást március 14-én éjjel egytől sugározzák.

Az űrállomás a világ egyik legmisztikusabb helye a legtöbbünk számára. „Olyan érzés ide megérkezni, mint amikor egy hosszú autóút vagy hideg téli séta után belépsz valakinek az otthonába” – mondja Michael Lopez-Alegria, aki 2006-ban a NASA asztronautájaként 215 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson.

Amióta az első asztronauta a fedélzetére lépett, az űrállomás az emberi életfeltételek biztosításáért felelős valamennyi rendszerének pillanatnyi szünet nélkül működnie kell. A szén-dioxidot gáztisztító berendezés szűri ki a levegőből, a mérgező vegyületeket kémiai reagensekkel kötik meg. Az oxigén rendszeres időközönként – a többi ellátmánnyal együtt – a Földről érkezik az űrállomásra, és egy adagoló automatika juttatja az állomás légterébe. Az ennivalók „rugalmas konzervdobozokból”, sütőben melegíthető fémtasakokból kerülnek az asztalra, vagy szárított-mélyhűtött étkek formájában, melyek tálalásához egy speciális vízadagoló berendezésre van szükség. A legnépszerűbb szabadidős tevékenység a Föld bámulása a Nemzetközi Űrállomáson. A nagy távolság ellenére az űrhajósok nincsenek elvágva a külvilágtól, egy űrtelefon segítségével bárkit, bárhol elérhetnek a Földön.

A National Geographic Channel Élőben az űrből című műsora látványos show-ban – a televíziózás történetében egyedülálló módon – a Nemzetközi Űrállomás és a houstoni irányító központ kulisszái mögé egyaránt bepillantást nyújt. Az űrben Rick Mastracchio és Koichi Wakata asztronauták lesznek a műsor házigazdái, a Földön pedig Mike Massimino kommentálja a hallottakat.

A Nemzetközi Űrállomásról nemrégiben izgalmas felvételek érkeztek egy létfontosságú hűtőrendszer külső javítási munkálatairól – a Nat Geo műsorában most még közelebbi és még személyesebb képet kapunk róla, hogy miként telnek a hétköznapok egy efféle rendhagyó, a külvilágtól hermetikusan elzárt környezetben. Mastracchio és Wakata asztronautáktól megtudjuk, hogy milyen érzés fejjel lefelé aludni; hogy miként gondoskodnak személyes higiéniájukról; hogy a súlytalanságban miként képesek fittek maradni; valamint – ami talán a legjobban érdekli a kívülállókat – hogy az űrhajósok hogyan használják a mellékhelyiséget…

Wakatáék rendhagyó fizikai kísérleteket is bemutatnak a súlytalanság hatásainak érzékeltetésére, valamint olyan berendezésekkel is megismertetnek minket, melyek nemcsak az űrben, de odalenn a Földön is az ember szolgálatában állnak – ilyen például a Nemzetközi Űrállomás robotikája, mely egy, agydaganatok eltávolítására szolgáló forradalmi idegsebészeti műszer megihletőjévé vált.

Az élő műsort – melybe kép- és hangösszeköttetés segítségével a nézők is bekapcsolódhatnak majd – rövid, előre felvett bejátszások is színesíteni fogják, melyekben a Nemzetközi Űrállomás és a NASA irányító-központja asztronautái, légiirányítói és kutatói beszélnek munkájuk legizgalmasabb aspektusairól.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.