Elfüstölt magyar-osztrák jó viszony

Több száz nejlonzsák szemetet hordtak a Szentgotthárddal szomszédos Heiligenkreuzba tervezett szemétégető kivitelezőjének eisenstadti (kismartoni) székháza elé csütörtökön a Greenpeace osztrák és magyar aktivistái.

Egy eisenstadti áruház parkolójában gyülekezik a Greenpeace öt magyar és huszonöt osztrák aktivistája csütörtökön délelőtt. Befut egy zárt furgon is, amibe csaknem kétszáz, szeméttel megtömött nejlonzsákot zsúfoltak.

- A heiligenkreuzi hulladékégetőt kivitelező Begas energetikai cég bejárata előtt építünk egy szemétdombot - mondja a környezetvédők sajtószóvivője, Dóci Gabriella.

Azt akarjuk demonstrálni, mennyire káros, törvénytelen és bosszantó, ha más szemetének a szagát kell bárkinek beszívnia - teszi hozzá Mezei Csaba, a Greenpeace Magyarország Egyesület igazgatója.

Megjegyzése arra utal, hogy az osztrákmagyar határra, Szentgotthárd központjától néhány száz méterre tervezett - és nemrég a burgenlandi tartományi kormány által első fokon engedélyezett - égetőmű füstje az uralkodó nyugati széljárás következtében elsősorban a magyarokat szennyezi majd. Mint ismert, az égetőmű 325 millió tonna hulladékot használna föl egy év alatt - ennyi szemét Ausztriában nincs, nyilvánvaló tehát, hogy import hulladékot is feldolgoznak majd Heiligenkreuzban.

Az aktivisták a Begas bejárathoz érvén óriás transzparenseket feszítenek ki, kukákba bújnak, röplapokat osztogatnak, kiöntik a szemetet, amely vészjóslóan gőzölögni kezd. Igaz, szárazjéggel csinálják a párolgást, elvégre mégiscsak furcsa lenne, ha éppen a környezetvédők szennyeznék a levegőt egy város közepén.

Az aktivisták azt szeretnék, ha a Begas vezetői kijönnének hozzájuk, de egyelőre hiába várnak. Helyettük megjelenik két rendőr, udvariasan érdeklődnek a sárga mellényes zöldektől, aztán bemennek a cég székházába.

- Szolidaritásból tiltakoznak a magyarokkal együtt, vagy szerintük az osztrákok számára is káros a tervezett erőmű - kérdezem Herwig Schustertől, a Greenpeace osztrák vezetőjétől.

- A környezetvédelem nem egyegy nemzet ügye, hanem globális kérdés - hangzik a válsz. - Tudomásunk szerint elsősorban teherautón szállítják a határ széli osztrák településre a napi ezer tonna szemetet. Az országon végighurcolt import hulladék a közlekedésbiztonság veszélyeztetésén túl nagy mértékben növeli Ausztriában a finomporszennyezettséget, mely több súlyos betegség előidézője lehet.

Végre bejutnak a greenpeacesek a Begas vezetőinek irodájában, ahol először rendőrök igazoltatják Mezei Csabát és Herwig Schustert, közlik velük, hogy be nem jelentett demonstráció szervezése miatt eljárást indítanak ellenük, aztán kezdődik a cég vezetőjével, Rudolf Simandellel a tárgyalás. A megbeszélésére a sajtót nem engedik be. Később a két "zöld követ" tájékoztatójából annyit lehet megtudni: a Begas vezetője azt mondta nekik, hogy bármely országból importálhatnak szemetet, s nagyon remélik, sőt tervezik a Magyarországról érkező hulladék égetését is. Ez teljesen új információ a zöldeknek, hiszen korábban megszondázták a szóba jöhető magyar cégek többségét, s mindenhonnan azt a választ kapták: nem lesznek hajlandók együttműködni a heiligenkreuzi égetőművel.

- Megkérdeztük az igazgatót, mit üzen az aggódó magyaroknak - idézi fel a beszélgetést Mezei Csaba. - Simandel úr megvonta a vállát és azt felelte: semmit.

Mezei Csaba tudósítónkkal közölte: megfellebbezik a tartományi kormány döntését.

Importszemetet égetnek majd?

A Greenpeace már 2008 tavaszán is komoly kritikát fogalmazott meg a tervezett hulladékégető környezeti hatásvizsgálatával kapcsolatban, hiszen az üzem befogadó kapacitása tízszer nagyobb, mint amennyi szemét Burgerlandban éves szinten keletkezik. A hulladék nagy részét így importálni kellene, azonban a Begas nem hoz nyilvánosságra semmilyen adatot a felhasználandó szemét származási helyét illetően. A Greenpeace tudomása szerint a Magyarországon működő hulladékkal foglalkozó cégek nem kívánnak együttműködni a heiligenkreuzi égetővel, így könnyen elképzelhető, hogy a szükséges mennyiséget, az amúgy is e téren komoly gondokkal küzdő Olaszországból szállítanák.

A szállítás szintén komoly problémákat vet fel, hiszen az égetéshez szüksége napi 1000 tonna szemét elsősorban teherautókon érkezne. E hatalmas mennyiség fuvarozása éves szinten csaknem annyi finompor-szennyezést eredményezne, mint amennyit az erőmű maga is kibocsát.  Ezáltal megduplázódna a levegőbe kerülő, az egészségre kifejezetten ártalmas por mennyisége. Mindemellett a zajterhelés is komoly problémát okozhat a határ mellett élőknek, hiszen a kamionforgalom valószínűsíthetően ezeken a településeken haladna keresztül.

"Burgerland figyelmen kívül hagyott minden civil és helyi aggodalmat, amikor áldását adta az égető építésére. Lábbal tiporják a határ mellett élő magyarok jogát az egészséges, élhető környezethez. A Heiligenkreuzban keletkezett füstöt nem az osztrákok, hanem mi fogjuk belélegezni! - mondta el Mezei Csaba, a Greenpeace magyar igazgatója. - "A lassan felhalmozódó, hosszútávon súlyos betegségeket okozó dioxinok és nehézfémek egészségromboló hatása mellett az egész régió idegenforgalmi értékét, valamint természeti szépségeit is károsíthatja a beruházás."

A Greenpeace mai akciója után, pénteken szentgotthárdi diákok is tiltakozó demonstrációt tartanak Budapesten az Osztrák Nagykövetség előtt. A civilek és lakosok küzdelme azonban itt nem ér véget, hiszen az osztrák Greenpeace szándéka legfelsőbb szinten megtámadni az építési engedélyeket. "A magyar diplomácia tehetetlensége és az osztrák hatóságok nemtörődömsége ellenére a Greenpeace nem adja fel, tovább küzd az égető megvalósítása ellen az érintett helyi lakosokkal és civil szervezetekkel karöltve!" - tette hozzá Mezei Csaba.

Eisenstadt, 2009. február 26.A Greenpeace környezetvédõ szervezet aktivistái tiltakozásul szemetet öntenek a tervezett rábakeresztúri (heiligenkreuzi) hulladékégetõ elleni tüntetésükön a létesítmény felépítését tervezõ Burgenlandische Erdgasversorgu
Eisenstadt, 2009. február 26. A Greenpeace környezetvédõ szervezet aktivistái tiltakozásul szemetet öntenek a tervezett rábakeresztúri (heiligenkreuzi) hulladékégetõ elleni tüntetésükön a létesítmény felépítését tervezõ Burgenlandische Erdgasversorgu
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.