Egyre betegebb az élő bolygó

Az emberiség által évente elfogyasztott "környezeti javak" újratermelődéséhez jelenleg másfél Földnyi területre lenne szükség, ám a fogyasztási tendenciák változatlan folytatódása esetén 2030-ban már két Föld is kevés lenne – állítja a WWF idei Élő bolygó jelentése. A fenntarthatósági folyamatokat és statisztikákat bemutató, kétévente kiadott tanulmány szerint léteznek ugyan pozitív jövőképek, ám a szemlélet és az életmód megváltoztatása sokba kerül, és a gazdagabbak pazarlását gyakran a legszegényebbek sínylik meg.

A WWF és több más civil szervezet együttműködésében született jelentést idén a Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő holland űrhajós, André Kuipers mutatta be – a rendhagyó helyszínnel a szerkesztők azt üzenték, hogy a természeti erőforrások kizsákmányolása (például az erdőtüzek, a légszennyezés, a sivatagosodás formájában) már az űrből is látszik. A jelentés pedig olyan tényeket és tendenciákat mutat be, amelyek szerint az emberiség ma úgy él, mintha lenne egy másik bolygónk tartalékban: 50 százalékkal több erőforrást használunk, mint amennyi fenntartható módon képes megújulni.

Az Élő bolygó jelentés arra is kitér, hogy a fejlett országok ökológiai lábnyoma átlagosan ötször akkora, mint a szegényeké. Napjainkban a legnagyobb egy főre jutó ökológiai lábnyommal rendelkező országok Katar, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Dánia, az USA, Belgium, Kanada, Ausztrália, Hollandia és Írország. Az 1970-es évek óta világszerte rendszeresen elvégzett felmérések szerint a természet, a biodiverzitás pusztulása a szegény országokban a leggyorsabb: a kiszolgáltatott államok fizetik meg az árát a fejlett világ életszínvonalának, amely ezeket az országokat használja nyersanyagforrásnak és szemétlerakónak is.

Magyarország a fenntarthatóság tekintetében (nem a gazdasági-társadalmi folyamatokat, hanem a környezeti adottságokat tekintve) az EU élvonalába tartozik, az egy főre jutó ökológiai lábnyomunk a harmadik legkisebb az Unióban Portugália és Bulgária után. Ugyanakkor még így is messze vagyunk a hosszú távon fenntartható szinttől, hiszen így is 100 százalékkal több erőforrást használunk fel, mint amennyi Magyarország területén újratermelődik.

Az Élő bolygó jelentés 16 olyan prioritási területet határoz meg, ahol mihamarabbi beavatkozásra lenne szükség a globális ökológiai lábnyom féken tartásához. Fenntarthatóbb fogyasztási szokások, a természeti erőforrások értékének pontos meghatározása, vagy a táplálékhoz való egyenlő hozzáférés nélkül a helyzet már a következő generáció számára is tragikus lesz.

A jelentés mindössze öt héttel az ENSZ fenntartható fejlődési konferenciája (Rio+20) előtt jelent meg. – Húsz évvel az utolsó Föld-csúcs után ez a találkozó egy különleges lehetőség a világ vezetői számára, hogy bizonyítsák elkötelezettségüket a fenntartható jövő iránt. A Rio+20 konferencia lehet az a pillanat, amikor a világ egy új, fenntartható fejlődési pályára áll – olvasható a WWF közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.