Egy nyest miatt állt le a világ legnagyobb részecskegyorsítója

Egy nyest okozott rövidzárlatot a világ legnagyobb tudományos berendezésében, a CERN föld alatti óriásgyorsítójában.
A hatalmas, 27 kilométeres gyűrűben éppen a 2012-ben itt felfedezett Higgs bozonnal kapcsolatos új adatokat gyűjtötték, amikor az LHC hirtelen leállt. Amikor a mérnökök elkezdték vizsgálni a berendezést, egy átrágott elektromos kábel mellett egy nyest elszenesedett maradványaira bukkantak.

A hétmilliárd dolláros részecskegyorsító ezek szerint úgy járt, mint számos autótulajdonos, amikor a kocsijuk a motorházba telepedett nyest miatt nem tud elindulni.

A kutatók szerint olyan még ismeretlen részecskék létezéséről szeretnék lerántani a leplet, melyek forradalmasíthatják a világmindenségről alkotott elképzeléseket a gravitációtól a kvantummechanikáig.

Most azonban egy ideig várni kell a nagy felfedezés felé vezető kutatások folytatásával, mert a gyorsjavítás néhány napot, a teljes üzem újraindítása néhány hetet vehet igénybe.

A Genf közelében a szabad természetben lévő gyorsítóval nem ez az első ilyen eset. Hét évvel ezelőtt akármilyen furcsának is hangzik, az egyik elektromos egységben egy madár által otthagyott bagett okozott zárlatot. S hogy más állat-látta részecskegyorsítókról is szóljunk, 2006-ban mosómedvék intéztek „összehangolt" támadást egy Illinois-i részecskegyorsító ellen.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.