Dráma nagyító alatt: Dunába omló otthonok

Kulcs községben hét ház csúszik a Dunába – egyebek mellett ezt a szakmai szempontból érdekes helyszínt is megnézik az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Földtani Veszélyforrás Konferencia résztvevői.
Fotó: Oszvald Tamás

A június 17–19-i dunaújvárosi konferencia elsősorban a földtani környezetben bekövetkező katasztrófákról szól, olyanokról, mint a kulcsi, a rácalmási, a fonyódi földcsuszamlás, az ajka-kolontári gátszakadás, de beszámol a prevencióról, a környezetünkhöz való sikeres alkalmazkodásról is.

Fotó: Oszvald Tamás

A helyszín nem véletlen. Dunaújvárosban az 1964-ben bekövetkezett 3 millió köbméteres földcsuszamlást követően példaértékű prevenciós megoldást alkalmaztak. Külön érdekesség a 34 métert elcsúszott és 12 fokot elfordult, de a mai napig működő szivattyúház bemutatása.

Fotó: Oszvald Tamás

Egy másik kirándulás Kulcsra vezet, ahol a résztvevők megnézhetik, éppen hogyan csúszik hét ház a Dunába, illetve egy másik helyszínen milyen meglepetéseket okoz a természet egy földcsuszamlás területének rehabilitációja során.

Kulcs valóban kulcskérdés a Duna menti földcsuszamlások megértésében, hiszen itt remekül tanulmányozható egy folyónak részben a Coriolis-erő hatására létrejövő oldalazó eróziója, melynek eredménye a 30-60 m magas, közel függőleges agyag-homok, vagy éppen löszfalak leomlása.

Fotó: Oszvald Tamás

De nagyon jól követhető az emberi butaság is, hogy olyan helyen szeretnénk nyaralót/állandó lakást építeni, ahol az földtanilag nem biztonságos, és nem is lehet tartósan azzá tenni.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.