Bolyai-díj: Agykutatóé az elismerés

Nusser Zoltán agykutató vehette át tegnap az MTA dísztermében rendezett ünnepségen a Bolyai-díjat.

Az elismerést korábban elnyerte Freund Tamás agykutató (2000), Roska Tamás villamosmérnök (2002), Bor Zsolt lézerfizikus (2004), Lovász László matematikus (2007), Ritoók Zsigmond ókorkutató (2009) és Perczel András vegyész (2011).

A tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén. A díjjal százezer eurónak megfelelő adómentes forint jár.

Nusser Zoltán 1968-ban született Bonyhádon, ahol általános iskolai és középiskolai tanulmányait is folytatta. 1987-ben vették fel a budapesti Állatorvostudományi Egyetemre. Az egyetem sikeres befejezése után 1992-ben az Oxford Egyetem Hertford College-a vette fel doktorandusz diákjai közé, ahol Somogyi Péter professzor irányítása alatt tanult neurobiológiát. 1995-ben szerezte meg PhD-fokozatát. 1998-tól Los Angelesben a Kalifornia Egyetem Neurológia Tanszékén folytatta élettani kutatásait Módy István professzor laboratóriumában.

Nusser Zoltán 2000 nyarán hazatért Magyarországra, ahol az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében a Celluláris Idegélettan Laboratóriumot alapította meg. 2002-ben az MTA doktora címet szerezte meg. 2007-ben, 38 évesen az MTA levelező tagjának, majd 2013-ban az MTA rendes tagjának választották. Tavaly a Magyar Köztársaság Széchenyi Díját kapta meg. Nusser Zoltán az elmúlt nyolc évben tíz nemzetközi pályázaton mintegy kétmilliárd forintot nyert a kutatásai támogatására. Eredeti közleményeinek a száma 54, továbbá öt könyvfejezetet írt.

Az elmúlt évek legjelentősebb felfedezései közül két eredménye a Science, egy eredménye a Nature folyóiratban jelent meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.