Bálnabiznisz: élve többet ér

A bálnák megfigyelése sokkal többet hoz a konyhára, mint a bálnahús-kereskedelem - derül ki a bálnák védelméért küzdő nemzetközi szervezet, az Ifaw vizsgálatából. A most megjelent tanulmány éles vitára késztette Izland képviselőit a Nemzetközi Bálnavadászati Tanácsban.

Az Ifaw kimutatásai alapján a ceteket természetes környezetben bemutató bálnaturizmus a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt évente mintegy 2.1 milliárd dollár bevételt generál. Az alaposan dokumantált tanulmány számaival nehéz lenne vitatkozni, a bálnavadászatban érdekelt országok - Izlanddal az élükön - mégis megpróbálták. Az északi szigetország képviselői szerint az elemzésből nem következik, hogy a bálnaturizmust a vadászat rovására kell bővíteni. Ehelyett azt az álláspontot igyekeztek képviselni, hogy a két tevékenység jól megfér egymás mellett.

A bálnavadász országok makacssága annál kevésbé érthető, mivel idén már nyilvánvalóvá vált, hogya bálnahúst egyre nehezebb eladni. A hagyományosan a legnagyobb felvevőpiacnakszámító Japánban drasztikusan lecsökkent a kereslet, emiatt Norvégiának és Izlandnak is a nyakán maradt az exportra szánt hús egy része. Ennek ellenére Izland az idei esztendőben a saját magának "kiszabott" kvóta alapján 150 bálna leölését tervezi.

Patrick Ramage, az Ifaw bálnaprogramjának vezetője szerint a bálnavadászatot gazdasági okokkal semmiképpen sem lehet alátámasztani, mivel egyértelmű, hogy a bálnaturizmus sokkal több pénzt hoz a konyhára, mint a vadászat, ráadásul a fenntartható fejlődés elveivel is összeegyeztethető. Az Ifaw adatai szerint az elmúlt tíz esztendőben megduplázódott a bálnafigyelésből befolyt bevétel - a leggyorsabb növekedés Ázsiában érezhető. Egyáltalán nem jelentéktelen üzletről van szó: tavaly 119 országban több mint 13 millió ember szállt vízre, hogy szervezett programok keretében bálnákat láthasson.

A szintén természtvédelemben "utazó" WWF egy korábbi elemzése szerint a japán és a norvég gazdaság számára kifejezettenb negatív a bálnavadászat mérlege, azaz több támogatás kell hozzá, mint amennyi profitot hoz. Hasonló kimutatások készültek azokban az afrikai országokban, ahol a nagyvad-vadászat bevételeit hasonlították össze az állatok megfigyelésére épülő turizmuséval: minden tekintetben az utóbbi bizonyult előnyösebbnek a vizsgált államok költségvetése szempontjából.

Bálna család
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.