Az ő arcuk a legnagyobb

A nemrég zárult Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai kiállítás (CES) elég egyértelműen jelezte, hogy az 5-5,7 hüvelykes, nagy képernyős mobilok begyűrűzése lehet a 2013-as év egyik legfontosabb okostelefon-trendje. Soron következő tesztünkben még nem a CES-en megjelent készülékeket vizsgáltuk, hanem a vezető gyártók azon csúcskészülékeit, amelyek már kaphatók Magyarországon - közös jellemzőjük (a számítógépeket idéző hardver-jellemzőkön túl), hogy ezek is rendre 0,5-1 hüvelykkel nagyobb képernyőjűek, mint a korábbi átlag.

A smartphone-korszak előtt, illetve annak elején szinte csak az Apple és a drágább Nokia készülékek tartoztak a prémium kategóriába. Most, hogy gyakorlatilag bárhol, bármelyik iPhone-t megveheti bárki, és a Nokia nincs az erkölcsiérték-skála tetején, nem lehet egyértelműen kijelölni egyetlen prémiumgyártót, a cím hordozóinak halmaza pillanatról pillanatra változik.


Ebben a szegmensben fölösleges felsorolni, hogy melyik készülék milyen mobilhálózatokhoz képes csatlakozni: minden létezőhöz. A kategóriatársak abban is egyformák, hogy mindenféle mozgás- és helyzetérzékelővel rendelkeznek. A felső kategóriás okostelefonok teljes mértékben megfelelnek továbbá a személyi számítógép fogalom 21. századi értelmezésének: sokoldalú multimédiás képességekkel sokféle élményt nyújtanak, és azok megosztását is lehetővé teszik. Alkalmasak igazi 3D játékok futtatására, nagy felbontású filmek lejátszására, a tartózkodási helytől függő teljes szolgáltatásválaszték igénybe vételére, és a közeljövő elektronikus fizetési módszereinek használatára is. Mindehhez az első érintőképernyős készülékekénél nagyobb kijelző is kell: tesztünk alanyai a nagyság összes erényét és buktatóját reprezentálják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.