A mai kenguruk őse az emberhez hasonló módon sétált, és nem ugrált, ahogy azt jelenlegi leszármazottai teszik – olvasható a Brown Egyetem (Rhode Island) most megjelent közleményében.

A kutatók a kihalt ős óriás kenguru csontjainak és csontszerkezetének tanulmányozásával - 140 egykor élt kenguru csontvázát elemezték - jutottak arra a következtetésre, hogy ellentétben a maiakkal, az egykor élt kenguruk nem tudtak ugrálni. Ezek az ősi kenguruk, az úgynevezett "sthenurines"-ok már 13 millió évvel ezelőtt őshonos voltak Ausztráliában. Az állatok nagyjából 30 ezer évvel ezelőtt haltak ki, egyesek szerint azért, mert Ausztrália éghajlata erősen szárazzá vált; mások szerint viszont azért, mert a kontinensen ekkoriban megjelenő ember vadászatának esett áldozatául.

A sthenurines családon belül a legnagyobb a Procoptodon goliahs volt - magyarul talán „óriás rövidfejű kengurunak" lehetne nevezni -, amelynek a magassága elérte a két métert, fejétől a farkáig meghaladta a három métert, a súlya pedig 250 kg körül lehetett. Több mint két és félszer volt nehezebb, mint a ma élő legnagyobb kenguru, a vörös óriáskenguru. Arca a mai nyulakéra hasonlított. És ami a legfontosabb, úgy járt, mint az emberek.

Christine Janis paleontológus (Brown University) szerint az őskenguruk nem a füvet legelték, bokrok ágait rágcsálták, hanem felegyenesedve a fák leveleit tépték le. Már a kisebb sthenurines-ok is nagy valószínőséggel a sétát részesítették előnyben a gyorsabb, de fárasztóbb ugrálással szemben, a nagyobb termetűek pedig egyértelműen az emberszerű járást preferálták. A PLOS One folyóiratban megjelent közlemény a sétát azzal magyarázza, hogy a nagy testű Procoptodonnak az izomzata nem volt alkalmas az ugrálásra.