Az MTA kiosztotta az oktatási kormányzatot

Az elmúlt negyven év során a matematikaórák száma az általános és középiskolában összesen 301 órával csökkent – mondta Laczkovics Miklós, az MTA rendes tagja az Akadémián, ahol a természettudományos tárgyak oktatásban betöltött helyéről és szerepéről rendeztek tudományos ülést.

Az MTA illetékes bizottsága által végzett felmérésből kiderül, a jelenlegi követelményeknek a mai óraszámok és az eszközhiány mellett nem lehet megfelelni, mint ahogy az is, hogy a pedagógusok zöme megalázottnak és frusztráltnak érzi magát. A tankönyvhelyzetre jellemző, hogy a válaszadók fele egy olyan kiadó termékeit találta a legjobbnak, amelyet kiszorítottak a piacról. A tanfelügyelet nevetséges, hiszen az egyes órákat nem szaktanárok ellenőrzik. A munkabizottság ennek megváltoztatása mellett többek között a szabad tankönyvválasztás visszaállítását, a központosítás csökkentését, a fix tanári óraszámokat és az integrált nevelés feltételeinek biztosítását javasolja.

Az ülésen Lovász László, az MTA elnöke kiemelte, az Akadémia szakmódszertani program keretében igyekszik e témához elméleti megalapozást adni. Az ülésen még elhangzott, hogy a természettudományi tárgyak oktatása terén az országban mintha megállt volna az idő, a kutatásalapú, kísérletező, saját élményt adó felfedeztető tanításra a legtöbb helyen eszközök és szaktudás híján nincs lehetőség.

Palkovics László is elismerte, hogy a hazai oktatásnak az elmúlt 15 évben nem sikerült igazodnia a reálszakos szakemberek iránti megnövekedett igényhez, és az idei felvételi adatok sem mutatnak javulást a műszaki és természettudományos szakokra jelentkezettek számában. Az oktatásért felelős államtitkár a legtöbb állítással egyetértett, de azt állította, a tanszabadság már ősztől nő, és a 2018-as új alaptantervben még több változtatás lesz, így a tanfelügyeletet is átalakítják.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.