Az atomkutató, aki inkább mélyen hallgatott

Ernest Rutherfordról eddig azt tudtuk, hogy ő különböztette meg a radioaktív és a röntgensugarakat, ő fedezte fel a radongázt, továbbá a rádium, a polónium, és a bizmut radioaktív izotópjait. Ő vezette be a felezési idő fogalmát, illetve Frederick Soddyval közösen 1902-ben ő fogalmazta meg a radioaktív bomlás elméletét.
És most az derült ki róla, hogy a szonártechnika kidolgozásában is meghatározó szerepe volt.

A szonár (olykor hangradarnak is nevezik) hanghullámokat alkalmaz, amelyek vízben nagyobb sebességgel és nagyobb távolságra terjednek, mint levegőben. Ezek a hanghullámok a vízben lévő tárgyakról visszaverődnek, a visszavert hullámokat érzékelve tájékozódhatunk, illetve felderíthetjük például a közelben kószáló ellenséges tengeralattjárókat. Az 1908-ban kémiai Nobel-díjjal elismert tudósról most derült ki, hogy az első világháború alatt aktívan közreműködött a szonárkísérletekben is.

Rutherford 1905-ben a McGill Egyetemen.
Forrás: Wikipedia

A manchesteri egyetem kutatója, Christine Twigg a minap arról beszélt – részletek a manchester.ac.uk honlapon -, hogy 1915-ben egy titkos védelmi program indult, amelynek célja új haditechnikák kifejlesztése volt. Rutherford ennek kapcsán arról írt jelentést, hogy miként lehetne nagyfrekvenciás hangokkal vízben kommunikálni, illetve felismerni tárgyakat. Nem csak írt, részben meg is valósította elképzeléseit. A manchesteri egyetem szigorúan titkos laboratóriumaiban épített hatalmas víztartályokban folytak a kísérletek. Az itt megalapozott módszert alkalmazzák napjainkban is a tengeralattjárók fedélzetén és a bányamentések során is. Twigg szerint ezekből a kísérletekből fejlődött ki a modern szonár, amelynek köszönhetően sok ezer szövetséges katona életét sikerült később megmenteni.

A tengeralattjárók felderítése azt követően vált elsőrendű kérdéssé, hogy 1915 májusában a New Yorkból Liverpool felé tartó Lusitaniát az ír partoktól nagyjából 15 kilométerre elsüllyesztette egy német tengeralattjáró. Az angolok szinte azonnal kalóztámadásnak minősítették az agressziót, az Egyesült Államokban pedig a tragédia nagyban hozzájárult a németellenes hangulat felhergeléséhez, hiszen 128 amerikai állampolgár is odaveszett a gőzössel. A Lusitania elsüllyesztése az első világháború egyik legszörnyűbb tragédiája volt: az incidens 1200 áldozatot követelt. Ennek nyomán lépett be a háborúba az Egyesült Államok. (2008 végén jelentették be, hogy a németek korabeli érvelése igaz volt, és a Lusitania tényleg fegyvereket szállíthatott.)

A szonárkutatásokban játszott szerepéről Rutherford az 1937-ben bekövetkezett haláláig hallgatott.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.