Árvai Péter, a Prezi vezetője az év európai internetes vállalkozója

Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója nyerte el az „Év internetes vállalkozója" díjat. Az Európai Bizottság a Hub Institute-tal közösen tegnap délután a világ legnagyobb internetes konferenciáján, a dublini WebSummiton jelentette be a döntést. Ezt az elismerést eddig soha nem kapta még magyar cég vagy vállalkozó.
A díjért 27 országból összesen 1200 vállalkozás indult. Az első körös jelölés után egy 8 tagú zsűri választotta ki azt a 12 céget és vállalkozót, akik bejutottak a döntőbe. A végső győztesről internetes szavazás döntött. Magyar cég vagy vállalkozó még soha sem kapta meg a díjat, és az idei döntőben is a Prezi volt az egyetlen magyar cég.

„Nagyon örülök ennek az díjnak, amiért nemcsak én, hanem a két alapítótársam, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám, illetve a Prezi-dolgozók közösen dolgoztak meg. A díjak azért is fontosak, mert ezzel egyrészt Magyarország jó hírét visszük a világban, másrészt pedig ezen keresztül sokakhoz eljut az üzenetünk, hogy fontos elkezdeni vállalkozni, fontos hinni magunkban" – mondta Árvai.

Az Európai Bizottság a Deloitte tanácsadó céggel és a Hub Institute-tal közösen alapította az Europioneers díjat, hogy ezzel ismerjék el és díjazzák az Európából indult és Európában működő innovatív cégeket. A versenyen olyan cégek indulhattak, amelyek valamilyen új digitális megoldással vagy szolgáltatással innovatív dolgot hoztak létre.

Árvai Péter és a Prezi nemcsak a szakmai zsűri szavazását nyerte meg egyhangúan, hanem az internetes szavazást is, így nem volt kérdés, hogy idén ki kapja a "Web Entrepreneur of the Year" címet.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.