Armstrong-relikviák kerültek elő

A Holdra elsőként lépő Neil Armstrong egyik szekrényéből különleges emlékek kerültek elő. A relikviákból most nyílt kiállítás a Smithsonian National Air and Space Múzeumban. Az űrhajós özvegye, Carol bukkant a Holdon használt tárgyakra.
„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek" – ezt a mondatot az is ismeri, aki különösebben nem érdeklődik az űrkutatás iránt. Neil Armstrong mondta ezeket a szavakat még a Holdon. Armstrong 2012-ben, egy szívműtétét követő szövődmények miatt vesztette életét; halála után özvegye a birtokában lévő tárgyi emlékeket és levelezését közgyűjteményeknek adományozta. De nem mindet. A CNN szerint a közelmúltban e-mailben jelezte a Smithsoniannak, hogy talált egy fehér kézitáskát, tele az Apollo 11 úttal kapcsolatos tárgyakkal. A levélhez egy képet is csatolt, amin egy szőnyegre terítve látszik a táska tartalma.
NASA

A most előkerült tárgyak közül talán a legértékesebb az a kamera, amelyik rögzítette Armstrong lépéseit 1969. július 20-án, illetve azt a jelenetet, amikor kitűzik Buzz Aldrinnel az amerikai zászlót. (A 46 évvel ezelőtti utazás során a 16 mm-es filmfelvevőt a holdmodul ablakának belső részére erősítették.) Allan Needell múzeumi kurátor szerint ez a kamera vette fel a huszadik század egyik legfontosabb képsorozatát. A National Air and Space Múzeum ideiglenes kiállításán természetesen ez a kamera is látható.

Eredetileg úgy tervezték, hogy a táska a holdmodulban marad, de Armstrong és két társa, Buzz Aldrin és Michael Collins úgy döntött, hogy néhány ajándéktárgyat hazahoznak.

Ezt a bőröndöt találta meg Armstrong özvegye abban a Cincinnati külvárosi házban, ahol az űrhajós 2012-ben meghalt. A kamera mellett kábelek, pántok és hevederek kerültek elő. A tárgyakat bemutató múzeum egy szakértői csoport segítségével igazolta, hogy az ereklyék valóban a Holdon jártak.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.