Agykárosító szopornyica tizedeli a tigriseket

Orrvadászok, szűkülő élettér és fogyatkozó zsákmány mellett egy rejtélyes betegség is fenyegeti a szibériai tigris ötszáznál is kevesebb, vadon élő egyedét. Az elmúlt években olyan esetekről számoltak be, amikor lesoványodott, teljesen zavart viselkedésű tigrisek minden félelem nélkül közeledtek az emberekhez. Az állatot amúgy igen ritkán lehet látni, a vadonban magányosan és rejtőzve él.

 Most sikerült a kutatóknak feltárni a szokatlan jelenség okát: a rendszertani nevén Panthera tigris altaicának hívott ragadozót a főként kutyáknál megbetegedését okozó szopornyicavírus fertőzte meg - idézi a Der Spiegel online kiadása az mBio című amerikai szaklapban megjelent tanulmányt.
    A kutatók szerint 2010-ben a vadon élő tigrisek legalább egy százaléka pusztult el szopornyicafertőzés következtében. A betegség megmagyarázza, miért merészkedtek a megzavarodott ragadozók Oroszországban utakra, sőt emberi településekre.
    A New York-i Természetvédelmi Társaság patológusa, Denise McAloose vezette kutatócsoport megvizsgálta öt olyan tigris agyát, amely 2001 óta idegrendszeri problémák miatt hullott el. Adataik szerint kettőt minden bizonnyal a szopornyica ölt meg, egy harmadikat megfertőzött. Agyukban olyan mértékű károsodás nyomait fedezték fel, amely magyarázatot ad ritka, különös viselkedésükre.
    A 2001 előtt elhullott tigriseknél még nem találták meg a vírust, ezért úgy vélik, csak ezután terjedt el köztük a kór.
    "Ha egy veszélyeztetett faj egyedeinek egy százaléka elpusztul, az igen jelentős veszteség. Ezek azonban csak az ismert halálesetek, valószínű, hogy több a fel nem fedezett fertőzéses eset" - magyarázta McAloose.
    Aggasztónak tartják a tudósok, hogy a fertőzés a szibériai tigris teljes élőhelyén, a legtávolabbi területeken is felbukkant. McAloose szerint valószínű, hogy a ragadozók beteg kutya felfalásával kapták el a kórt, amelyet talán rókák, nyestek, mosómedvék is terjesztenek.
    "Ez az első ismert betegség, mely komolyan fenyegeti az amuri tigris fennmaradását. Ráadásul a Kelet-Oroszországban élő, szintén veszélyeztetett amuri leopárdra is átterjedhet a kórokozó" - hangsúlyozta McAloose.
    A kutatás további jelentősége, hogy ritkán sikerül vadon élő állatok közt terjedő betegséget felismerni. A tudósok arra is felhívták a figyelmet, hogy egyre több állatfaj kerül egymással kapcsolatba, amint az emberi települések terjeszkedése mind nagyobb területet foglal el a vadonból. A vadvédelem szempontjából is fontos, hogy feltárták, a főként kutyákat megbetegítő kór a macskaféle nagyvadakra is veszélyes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.