Addig mókolnak a garázsban, amíg a Marson nem találják magukat

Sárkányrepülőkkel terrorizálná a marslakókat a NASA.

Mini távirányítású siklórepülőt építettek amerikai diákok. Egész nyáron dolgoztak rajta a garázsban. „Az első sikeres teszt nagy megkönnyebbülés volt számukra” – mondták.

Mars innen!
Mars innen!
Laurent Hughes / NASA

A hír hallatán valószínűleg senkinek nem esne ki a kezéből az okostelefon, végülis annyi kacat készül apa garázsában. Csakhogy ez a gép egy hatalmas garázsban készült: a NASA Armstrong repüléskutató központjában, a tesztrepülés pedig 30 kilométeres magasságból indult, ahová egy hőlégballonnal küldték fel a sárkányrepülő méretű, 60 centi szárnyhosszúságú gépet.

A kísérlettel pedig egy jövőbeni Mars-küldetést készítettek elő.

Ezek a diákok ugyanis a NASA marsi repülőgép-programjának ösztöndíjasai, akik azon dolgoznak, hogyan lehetne leszállni a Marson egy olcsó, egyszerűen és gyorsan megépíthető kisrepülővel. Ezért emelték fel 30 kilométerre a prototípust, ahol nagyjából olyan vékony a légkör, mint a bolygószomszédunkon.

Al Bowers, az Armstrong kutatóközpont vezető tudósa szerint a csapatnak még sokat kell dolgoznia, hogy elérje célját, de abban reménykednek, hogy lestoppolhatnak egy fuvart a soron következő, Mars 2020 expedíción - tudósított a Space.com.

A NASA küldetése 2020 nyarán startol, marsjárójuk a következő év februárjában szállhat le a Marson. A misszióról korábbi cikkünkben olvashatnak részletesebben: >>>

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.