A windowsos telefon természetesen nem 2012-es találmány, de ehhez az évhez fűződik az a fejlemény, hogy eldőlni látszik: a két vezető platform, az iPhone és az Android mellett egy harmadik komoly versenyző is megkapaszkodik a kínálatban.

A Windows Phone – mindenekelőtt a Nokia emberfeletti és még mindig bizonytalan kimenetelű erőfeszítéseinek következtében – mérhető piaci részesedésre tett szert (a Kantar piacku­tató cég adatai szerint ez a hányad pél­dául Olaszországban elérte a 12 százalékot), és töretlenül növekszik. Ha az eladási trendeket nézzük, a finnek csúcstelefonja, a ­Lumia 920 volt a 2012-es év legsikeresebb modellje – ezt azért egy esztendővel korábban nehéz lett ­volna elképzelni.

Ráadásul a felmérésben szereplő eredmények még az igazán jóképűre ­sikerült Windows Phone 8 (a Win8 mobilos testvére) megjelenése előtt születtek, ami azt jelenti, hogy a számítógépfronton láthatóan sikeres 8-as verzió tovább javíthatja az operációs rendszer, illetve a szinte mindent erre a lapra feltevő Nokia kilátásait. A szóban forgó 920-asról a tesztekben egyetlen negatívum szokott felbukkanni (a tesztelők nehéznek találják, amiről elsősorban a strapabíró ház és a karcmentes üveg kijelző tehet), az pedig az első körökben ki szokott derülni, hogy a kiegészítő szolgáltatásokban veri a konkurenciát, és a képminőség terén sem marad le a versenytársak mögött. Ez végre megint egy olyan telefon, amilyenek miatt korábban a cég letaszíthatatlannak tűnt a trónról.

A moblet (vagy tabfon – a legtestesebb mobiloknál is nagyobb, de a tableteknél kisebb kijelzőjű, a telefon- és a tabletfunkciókat ötvözni próbáló készülékcsalád) sem a most véget érő esztendő szülötte, de most bizonyosodott be, hogy biztos helye van a piacon.

A Galaxy Note-tal a kategó­riát megteremtő, sokmil­liós eladásokat produkáló Samsung már a második generációnál tart, van nagy képernyős készüléke az LG-nek is, ­hamarosan érkezik a Huawei tabfonja, és egyes hírek szerint mások is készülődnek.

A nyüzsgés oka, hogy a méreten felüli karosszériához testes árak társulnak, amit még a bivalyerős hardver sem feltétlenül indokol, és a tabfonok egyértelműen presztízskészüléknek számítanak. Ráadásul úgy tűnik, hogy a gyártók egy valódi piaci résre bukkantak: a jelek szerint tényleg létezik egy felhasználói csoport, amelynek tagjai igénylik, hogy félprofesszionális grafikai, irodai, kép- vagy videoszerkesztési alkalmazásokat is futtathassanak a telefonjukon.

Sikeressé vált ebben az évben egy másik „öszvér”, az egyelőre hivatalos elnevezés nélküli, a tabletekből és a laptopokból gyúrt készülékcsalád is. Leginkább a külső jellemzői alapján lehet leírni: érintőképernyős kijelző, leválasztható (gyakran dokkolóként és tartalék áramforrásként is működő) klaviatúra, fémből készült vékony készülékház tartozik hozzá.

Praktikus, és a tableteknél, illetve a laptopoknál is sokoldalúbb – igaz, egyelőre a svájci bicskához hasonlóan egyik funkciójában sem tökéletes – eszközökről van szó, amelyek valójában most, a Windows 8 megjelenésével kaptak értelmet és kellő marketingtámogatást. Nincs kizárva, hogy néhány éven belül ezek lesznek a jövő számítógépei, aminek az Asus, az Acer és a Lenovo örülhet majd a legjobban.

Ha volt az esztendőnek valóban nagy durranása, akkor az mindenképpen csak az okostévé lehetett. Már most sokkal több fogy belőle, mint a jóval nagyobb elánnal, globális marketingkampányokkal tolt 3D-tévéből, ami igen erős kritika a hagyományos tartalomiparról: azt bizonyítja ugyanis, hogy az embereknek nem a televízió megjelenítési képességeivel, hanem inkább a nézhető adásokkal (a választási és időzítési lehetőségekkel, az interaktivitással, a reklámok mennyiségével és elhelyezésével) van bajuk.

Az okostévé csupán annyival tud többet a „butatévénél”, hogy közvetlenül rá lehet kötni az internetet, és attól a pillanattól kezdve a műsorkínálat hirtelen határos lesz a végtelennel: kép- és videogalériák, filmmegosztó csatornák, ingyenes és fizetős filmtárak, letölthető és streamelt programok áttekinthetetlen halmazából válogathatunk, és a megszokott tévés világ hirtelen szűkössé és szürkévé válik.

Ha az Apple – ahogyan hallani lehet – valóban belép erre a piacra, az nemcsak a tévégyártóknak fog fájni, hanem a „mi mondjuk meg, hogy mit és mikor nézzél” típusú műsorszolgáltatóknak is: egy fél évszázada változatlan formában működő iparágat küldhet a süllyesztőbe a küszöbönálló smarttévé-forradalom.