A Twitter nem trendi, a nyomtatott sajtó idegesítő és értelmetlen

Egy 15 éves londoni diák írása foglalkoztatja a média üzleti világának képviselőit, akik szerint a fiatalok médiaszokásait feltáró beszámoló volt az eddigi leghasznosabb, amelyet valaha olvastak. A tinédzser nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Twitter korántsem olyan trendi, mint azt a középkorú médiamogulok gondolják.

Matthew Robsonnak a Morgan Stanley londoni irodájában nyári gyakorlaton írt dolgozatát annyira világosnak és elgondolkodtatónak találták az illetékesek, hogy publikálták a médiaelemző ügyfeleinek.

A fiatalok a televíziótól kezdve a számítógépes játékokon át az interneten elérhető tartalmakig a legkülönfélébb médiahordozókkal találkoznak, miközben fizetni egyikért sem hajlandók. Jóllehet kedvelik a Facebook közösségi portált, kevés érdeklődést mutatnak a Twitter mikroblog szolgáltatásai iránt.

Ennek oka Matthew Robson szerint az, hogy a fiatalok regisztrálnak ugyan a Twitter oldalán, de a mobilszámlát megterhelő 140 karakteres bejegyzések helyett a telefont inkább csak a hagyományos SMS-ekre használják. Az interneten megjelenő üzeneteiket ráadásul senki sem olvassa, ezért értelmetlennek tartják, hogy erre  pénzt költsenek - hangsúlyozta.

A greenwichi diák néhány barátjától SMS-ben kapott ötleteket a beszámolójához, amelyet állítólag egy nap alatt sikerült megírnia. Rámutatott, hogy miközben valami mással vannak elfoglalva, a tizenévesek szívesen hallgatnak zenét, de fizetni csak vonakodva hajlandók. Ritkán hallgatnak rádiót, és CD-lemezeket sem nagyon vesznek. Jobban szeretik az illegális zeneletöltő oldalakat vagy  azokat a honlapokat, amelyeken streaming média (internet kapcsolattal megtekinthető médiacsomag) érhető el.

Zömüknek az a véleménye, hogy az iTunes online áruházban 79 pennyért (mintegy 250 forintért) kínált zeneszám is túl drága ahhoz, hogy letöltsék.

A fiatalok nézik ugyan a tévét, de csak akkor, ha éppen ráérnek, a műsorok többségét egyébként később, az internetről töltik le.

A klasszikus nyomtatott sajtót Robson a telefonkönyvekkel egy kategóriába sorolja. Szerinte korosztálya nem figyel az óriásplakátokra, és az online hirdetéseket is "rendkívül idegesítőnek és értelmetlennek" találja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.