A kutatók régóta tudják a világóceánok szintjének és a klímaváltozásnak egyszerű összefüggését, miszerint minél melegebb lesz, annál jobban olvad az antarktiszi és grönlandi jégsapka, annál erősebb a gleccserek fogyása, s ez növeli a tengerek vízszintjét. Most az Észak-Amerika atlanti parti földtani rétegeiben talált fosszilis leletek révén a potsdami éghajlatkutató intézet munkatársai kétezer évre visszamenőleg modellezték a tengerszintváltozást. Az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában (PNAS) közölt eredmények a mindezidáig csak 130 évvel ezelőttig ismert összefüggést kétezer évre tolják ki és megerősítik, hogy a vízszint annál gyorsabban nőtt, minél melegebb volt a földi éghajlat.

A kutatók a parti sórétegekből felhozott mintákban talált állati egysejtűek mészvázát tekintették bizonyítéknak, hiszen ezek az állatok egyértelműen az árapályzónában élnek, mennyiségük és összetételük tehát egyértelműen utal a hajdani vízszintre. A tíz centiméteres hibahatárral dolgozó kutatók szerint a kétszáz évvel időszámításunk előtt induló periódustól egészen időszámításunk után ezerig nem változott a világóceánok szintje. A következő négyszáz évben a középkori kis felmelegedés hatására mintegy öt centiméterrel nőtt a vízszint, majd a 19. Század végéig ismét állandó maradt. Azóta viszont kereken húsz centiméter az emelkedés, ami sokkal nagyobb sebesség, mint bármikor az elmúlt kétezer évben.

A potsdami kutatók következtetéseinek azonban nem hisznek az Alfred Wegener Tenger- és Sarkkutató Intézet munkatársai. Egyrészt kétlik, hogy az észak-amerikai eredményekből globális érvényű elméletet lehet gyártani, másrészt valószínűnek tartják, hogy kétezer év során olyan változások is történtek épp a jégolvadás révén, amelyek befolyásolhatták a potsdami kutatók által leírt képet. Ilyen például, hogy a gleccserek megolvadása miatt nagy területeken enyhült a kőzetekre nehezedő nyomás, ami néhol emelkedést, másutt viszont ennek egyensúlyaként a kőzetrétegek süllyedését okozta. Skócia egyes részei például az elmúlt száz évben 60 centiméterrel emelkedtek, míg Dél-Anglia, vagy bizonyos francia parti zónák ugyanennyivel süllyedtek.  

A Leibnitz tengerkutató Intézet munkatársai ugyanakkor a kétezer éves időtávot az érintett kutatás erősségének tudják be és egyetértenek a potsdamiak megállapításaival. A legfőbb kérdésben azonban minden érintett kutató egyetért: senki nem tudja, hogy a következő ötven-száz évben milyen mértékben csökken majd az Északi és a Déli Sarkvidék jege.