A tárgyak második élete

Hólapát, térbútor, radiátor, esőkabát, sőt óra is készülhet – és a Hulladékból termék kiállítás tanúsága szerint készül is – szemétből, illetve elegánsabb kifejezéssel élve másodnyersanyagból. A bizonyító erejű tárlat immár harmadik éve járja az országot, és eddig 30 városban több mint 150 ezer ember számára tette világossá, hogy mi értelme van a szelektív hulladékgyűjtésnek.

Idehaza a szilárd hulladék mennyisége évek óta 4,6 millió tonna/év körül ingadozik. Otthonainkban évente és fejenként nagyjából 300 kilogramm hulladékot termelünk, amihez a munkahelyünkön és a közintézményekben további 150 kilogrammot teszünk hozzá. Mindez alapesetben csak a környezeti problémákat sokasítja, ám a különgyűjtés és a hasznosítás révén értékké is válhat.

A magyar lakosság évente mintegy 50 ezer tonna csomagolási hulladékot gyűjt anyaga szerint különválogatva. Hogy mi lesz a szelektálás után ezekkel a nyersanyagokkal, az a nagyközönség számára rejtély, amiről a Hulladékból termék kiállítás lebbenti fel a fátylat. A tárlat installációja maga is kartonpapírból készült (falak, asztalok, fotelek) a Terbe Design recycling-technológiájával. A londoni metró szellőzőventillátorának alkatrészeit alumínium italos dobozok felhasználásával gyártották, méghozzá Magyarországon. A szelektíven gyűjtött PET palackból pulóver is előállítható, kupakjából pedig készülhet kerti pad, vagy szőlőkaró.

A kiállítás interaktív módon mutatja be a szelektív hulladékgyűjtést: a látogatók hozhatnak magukkal néhány kidobásra váró hulladékot (PET palack, használt elem, CD lemez, floppy), és a helyszínen ezeket el lehet helyezni a megfelelő gyűjtőkben, miközben kiderül, hogy mi is készül belőle a feldolgozás után. A sok fotó, folyamatábra és termék mellett a szemléletformáló munkát segítik azok az iskolák számára készített ingyenes oktatófilmek is, melyeket folyamatosan vetítenek a kiállításon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.