A Semmelweis Egyetem nem egyezkedne peren kívül Schmitt-tel

Nem ajánlott peren kívüli egyezséget a Semmelweis Egyetem Schmitt Pálnak – reagált az intézmény az Origo cikkére.

Schmitt Pál 1992-ben, a Testnevelési Főiskolán (TF) szerzett kisdoktori címét – ahogy arról valamennyi lap beszámolt – több hónapos eljárás után március végén vonta vissza a Testnevelési Főiskola jogutódja, a Semmelweis Egyetem (SE) szenátusa. Az intézmény által felállított tényfeltáró bizottság ugyanis megerősítette az ügyet kirobantó Hvg.hu állítását: Schmitt a doktori dolgozat jelentős részét plagizálta. Schmitt kezdettől vitatta, hogy az egyetem jogszerűen vette el a doktori fokozatát.

Schmitt Pál már a távozását bejelentő parlamenti beszédében is azt mondta, hogy az eljárás szabálytalan volt, az egyetem szenátusának szerinte ugyanis ismernie kellett a hatályos törvényeket, amelyek értelmében doktori címének megvonását a Magyar Akkreditációs Bizottság indítványára kizárólag a nemzetierőforrás-miniszter kezdeményezhette volna, és nem is az egyetemnél, hanem a bíróságnál. Mivel azonban ez nem így történt, Schmitt bejelentette, hogy megtámadja a döntést, majd másnapi közleményében a Semmelweis Egyetem szenátusának "ténybeli és jogi tévedéseket, valamint eljárásjogi szabálysértéseket tartalmazó döntését" emlegetve számolt be arról, hogy jogi lépéseket tesz a döntés miatt.

Az Origo mai cikke szerint peren kívüli egyezséget ajánlhat a Semmelweis Egyetem Schmitt Pálnak. Schmitt szerint az egyetem megsértette az eljárási szabályokat, amikor megfosztotta őt a doktori címétől, és ezt egy szakértői vélemény is igazolja, ráadásul valószínűleg az egyetem is tisztában volt vele, hogy átlépi saját hatáskörét – írja az Origo.

A Semmelweis Egyetem ezzel szemben a következőt állítja: Schmitt Pál 2012. április 13-án felülbírálati kérelmet nyújtott be a Semmelweis Egyetemhez az egyetem Szenátusának márciusi, 41/2012. (III.29.) számú határozatával kapcsolatban. A felülbírálati eljárás folyamatban van, és addig nem is időszerű a peren kívüli egyezség gondolatával foglalkozni. Az Origo.hu „Schmitt Pál visszavág” című cikkének állításával szemben a Semmelweis Egyetem nem ajánlott peren kívüli egyezséget a volt köztársasági elnöknek. Az eljárás végén tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

Schmitt Pál saját kezűleg
Schmitt Pál saját kezűleg FOTÓ: MTI ILLYÉS TIBOR
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.