A rágózás is gyorsíthatja a rákból való felépülést

Egy nagynevű londoni kórházban a vastagbélrákos betegeknek egy nagy adag cukormentes rágógumival kell érkezniük a műtétre. A sebészek szerint a napi háromszori, egy óráig tartó rágózás a műtét után nagyban segítheti a felépülést.

A University College London Hospital orvosai szerint a rágózás nagyban segíti az emésztőrendszer működésének normalizálódását. A felépülést gyakran hátráltatja a bélmozgás leállása, amely a műtét következményeként lép fel. A rágózás fokozza a nyálelválasztást, melynek hatására a hasnyálmirigy olyan enzimeket termel, melyek serkentik a bélrendszer működését, így a bélmozgást is.

A kutatások szerint, amely azokat a pácienseket tanulmányozta, akik az emésztőrendszerüket is befolyásoló műtéten estek át, a rágózó betegek átlagosan két nappal hamarabb hagyhatták el a kórházat, mint rágóizmaikat pihentető sorstársaik. A tanulmány szerint a „rágó-szabály” a császármetszéssel életet adó kismamákra is vonatkozik.

Alastair Windsor belgyógyász-szakorvos elmondta, hogy a kísérlet egy programnak a része, mely olyan módszerek kifejlesztésén dolgozik, melyek felgyorsíthatják a betegek felépülését az orvosi beavatkozások után. A program hat hónappal ezelőtt kezdődött, és habár ez eredmények publikálása még várat magára, Dr. Windsor szerint a páciensek jól reagálnak az innovatív módszerre. „Úgy néz ki, hogy a betegek kedvüket lelik az új terápiában. Főleg az tetszik nekik, hogy ők maguk is tehetnek valamit a felépülésükért.” A sebész azt tanácsolja a betegeknek, hogy a rágó-terápiáról kérjék ki kezelőorvosuk véleményét a műtét előtt, bár szerinte az összes eddigi kutatás arra enged következtetni, hogy „nem valószínű”, hogy a rágózás bármilyen mellékhatással járna.

A világ különböző pontjairól számos kutatás adott már számot a rágózó páciensek gyorsabb felépüléséről. Ám azt még az orvosok sem tudják, hogy ennek a különös terápiának fizikai serkentő hatása van-e az emésztőrendszerre. Lehetséges, hogy csupán a placebo-hatás miatt működik, miszerint a rágózás javítja a beteg közérzetét ezzel csökkentve a stresszt- amely már önmagában is javíthatja a bélfunkciókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.