A földtörténeti középkorban élt Sauropodák bolygónk legnagyobb termetű szárazföldi élőlényei voltak. Ezek a hatalmas őshüllők – az eddigi elképzelések szerint – a fák lombkoronájából szerezték táplálékukat, amelyhez rendkívül hosszú (egyes fajoknál akár a kilenc métert is meghaladó) nyakuk segítségével jutottak hozzá.

Hosszú nyak

Egy napokban megjelent tanulmány azonban kétségbe vonja ezt a nézetet. Szerzője, Roger Seymour evolúcióbiológus szerint a növényevő óriások nem voltak képesek huzamosabb időn keresztül függőlegesen tartani nyakukat. Ehhez ugyanis elképzelhetetlenül magas vérnyomásra, ezzel együtt pedig roppant nagy teljesítményű (egy tíz tonnás állattal számolva közel 500 kilogrammos) szívre lett volna szükségük.

A kutató – aki egy számítógépes szimulációra alapozza feltevését – továbbá úgy véli: ha helytálló az eddigi, függőleges nyaktartásról szóló elképzelés, akkor a Sauropodáknak összes energiájuk mintegy felét arra kellett volna fordítaniuk, hogy vért pumpáljanak a fejükbe. Ez élettani szempontból nézve lehetetlen, ezért valószínű, hogy a filmekből is jól ismert Apatosaurus és rokonai egy ennél sokkal energiatakarékosabb megoldás mellett döntöttek: vízszintesen kinyújtott nyakkal legeltek – állítja Seymour.