A vulkán elpusztított egy egész népet
Az esemény nem volt hosszú, nem tartott tovább két óránál, azonban ez idő alatt 33 kilométer magasra emelkedett a hamufelhő, másodpercenként 100 ezer tonna vulkáni anyag robbant a felszínre! A térség a kitörést követően teljesen megváltozott, a pusztítás mértékét először a Benares és a Dispatch hajó legénysége mérte fel, akik április 19-én, illetve 22-én közelítették meg Sumbawa szigetét. Owen Phillips hadnagy több szemtanúval beszélve küldte meg jelentéseit.
„Mintha az egész Tamboro hegy tűzben állott volna, lángnyelvek csaptak fel belőle, nem csökkenő dühvel tombolt. Hamarosan kőzetdarabok kezdtek hullni, némelyikük két ököl nagyságú, többnyire dió méretűek voltak. Ezt sűrű vulkáni hamu követte, majd egy heves forgószél kerekedett, ami levitte a házak tetejét, számos falat ledöntött. Hatalmas fákat tépett ki gyökerestül és sodorta el emberekkel és állatokkal együtt.”
Amikor a félszigetet megközelítő hajók legénysége partra szállt, a településeket kihaltan találta. Egy lélek sem bolyongott sehol, a házak lerombolva álltak, a legtöbbjüket teljesen beterítette a vulkáni hamu. A szökőár csónakokat sodort a sziget belsejébe, rengeteg halott teteme hevert szerteszét. A szennyezett víz, a rossz higiéniás körülmények miatt a túlélők között járványok szedtek további áldozatokat. Becslések szerint a kitörés nyomán 100 millió tonna klór és 70 millió tonna fluor került a légkörbe.
Philips igyekezett összegezni az áldozatok számát. „Egy Tamborához közeli faluban negyvenen laktak, csupán egy maradt életben. Pekáté településen egy ház nem maradt épen. A vulkán közelében 12 ezer ember lakhatott, közülük csak néhány élte túl a kitörést. A növényzet, a termés teljesen elpusztult...”
A szigeten több mint egyméteres vulkáni hamu lepett el mindent, de a szomszédos Lombokon is 60 centiméter, Bali szigetén pedig 30 centiméter vastag volt a hamuüledék – olvasható Harangi részletes beszámolója a tűzhányó.blogspot.hu-n. A vulkáni hamu terméketlenné tette a rizsföldeket és szennyezte a vizeket. A haszonállatok elpusztultak, jött az éhínség, amelynek még 60 ezren estek áldozatul, Sumbawán közel 40 ezren, 20 ezren pedig a közeli szigeteken, és tízezrek menekültek el. Jáva keleti részén a menekülteket nem fogadták barátságosan, összetűzések alakultak ki. A területen amúgy is súlyos volt a helyzet, hiszen itt is 10-20 centiméter vastag vulkáni hamuréteg halmozódott fel. A néhány napos teljes sötétség után a Nap fénye alig szűrődött át a vulkáni gázokkal telített légkörön.
A Tambora kitörésének első részletes vulkanológiai vizsgálatát Haraldur Sigurdsson és Steve Carey, az amerikai Rhode Island egyetem vulkanológusa végezte el az 1980-as években. Akkor már a helyiek beszéltek arról, hogy a vulkántól 25 kilométeres távolságban festett kerámiák és bronz érmék találhatók. Sigurdsson 2004-ben tért vissza a helyszínre, ekkor a cél már e leletek feltárása volt. A munka a dzsungel kellős közepén folyt. A kutatók először radartechnikával mérték fel a terepet és jelölték ki az ásatás helyét. Rövidesen egy teljes házat találtak háromméteres vulkáni üledék alatt. Habár teljesen elszenesedett, viszonylag épen megmaradt. A házon belül festett kínai porcelán, rézedények kerültek elő, ami arra utal, hogy jómódú kereskedő emberek élhettek itt. Rövidesen emberi tetemek is előkerültek, volt, amelyik fekvő helyzetben, másik ülve. Előkerült olyan tetem is, amelyik törmelékhalom alatt volt, keze a fejét védte.
A feltárt házak, eszközök arra utalnak, hogy egy egyedi kultúrával prosperáló kereskedő nép élt a félszigeten. Ők lehettek a kelet-indiai térség kereskedői, akik állatokat, mézet, vörös festéket, tömjént és gyógyanyagokat adtak-vettek. Az 1800-as évek elején mind a holland, mind a brit utazókat meglepte, hogy Sumbawa szigetén az indonéz nyelvjárástól eltérően beszélő, fejlett kultúrájú embereket találtak. A feltárt tárgyakon lévő díszítések arra utalnak, hogy a Mon-Khmer nyelvcsoporthoz tartozó nép élt itt. A Tambora 1815. áprilisi kitörése teljesen eltüntette ezt a népet.
