A sötét anyagról várnak ismereteket az újrainduló óriásgyorsítótól

A Higgs-bozonnál is izgalmasabb részecske felfedezését várják a CERN fizikusai a földalatti óriásgyorsító, az LHC márciusi újraindulásától – jelentették be az amerikai San Joséban. A világ legnagyobb tudományos szövetsége, a Science című lapot is kiadó Amerikai Tudományos Társaságok Szövetsége (AAAS) éves gyűlésén Beate Heinemann, a Berkeley Egyetem kutatója, a CERN-beli ATLAS-kísérlet szóvivője elmondta, hogy a felturbózott részecskegyorsítótól egy szuperszimmetrikus részecske, nevezetesen a gluon párja, a gluino felfedezését várják.

A fizika standard modellje szerint minden anyagi részecskének megvan a maga szuperszimmetrikus, de nagyon kis tömegű párja, és valószínűleg ezek együttesen alkotják a Világegyetem körülbelül 23 százalékát alkotó titokzatos sötét anyagot. E teóriát azonban máig nem sikerült bebizonyítani.

A német fizikus szerint a majdnem megkettőzött kapacitású óriásgyorsító akár már nyár elejére produkálhat olyan adatokat, amelyek gyakorlatilag a szuperszimmetrikus részecskék felfedezését jelenthetik. „Egy új világ küszöbére érkeztünk. Az antianyagot már a múlt században felfedeztük, most a szuperszimmetria igazolását várhatjuk" – mondta a fizikus.
NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.