A földi víz öregebb, mint a Naprendszer

Tudjuk, hogy a Földön irtózatos mennyiségű víz található, de vajon hol keletkezett ez a víz és hogyan jutott bolygónkra – lássuk be ennek a kérdésnek van jelentősége.
A világ vezető tudományos folyóiratában most megjelent tanulmányukban tudósok egy csoportja azt feltételezi, hogy Naprendszerünk vízkészlete jég formájában sodródott ide a csillagközi térből és jóval régebben képződött befogadó közegénél.

Víz nemcsak a Földön található, hiszen vizet tartalmaznak az üstökösmagok, vizet sejtünk a Mars felszíne alatt, de még a Naphoz közel keringő Merkúr árnyékos medencéinek fenekén is lehet ilyen anyag. Sőt, a Szaturnusz Enceladus nevű holdja egy jégholdnak tekinthető: az 500 km átmérőjű Enceladus anyagának nagyjából a fele vízjég.

Annak érdekében, hogy jobban megértsék a naprendszer keletkezésének történelmét, a kutatók a hidrogénre, pontosabban annak egyik izotópjára, a deutériumra koncentráltak – utóbbi egy neutront is tartalmaz a proton mellett, míg a hidrogén atommagjában csak egy proton található. Az egy neutronnyi különbség eltérő viselkedést eredményez a kémiai reakciókban. Ez azt jelenti, hogy a vízmolekulákban a hidrogén deutérium arány – a kutatók feltételezése szerint – sokat elmond a vízmolekula képződésének körülményéről.

A közleményt jegyző kutató Conel Alexander szerint egy modellt készítettek, amelyből kiderült, hogy a környezetünkben található víz egy része jóval korábban keletkezett mint a Naprendszer.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.