A fizika mindenkié

Fényfestés, sétáló szivárványok, óriási szappanbuborékok és interaktív kísérletek – április 18-án országszerte több mint harminc városban, Soprontól Debrecenig, Győrtől Békéscsabáig, várják az érdeklődőket „A fizika mindenkié!” című sorozat szervezői. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által koordinált tudománynépszerűsítő és szórakoztató programsorozatot az ELTE Lágymányosi Campusán nyitják.

„A fizika mindenkié” országos rendezvény célja, hogy minél többen közel kerüljenek a fizika kérdésköréhez, megértsék a felmerülő problémákat, megismerjék a lehetséges válaszokat és áttekintsék a széleskörű alkalmazásokat, valamint a fizika társadalmi hatásait. 2015 világszerte hivatalosan a Fény Éve, ezért a programokon a „fényt” is ünneplik, számos fényes kísérlettel, vetélkedővel.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen például látogatható lesz a Sokszínű Fizika Busz: az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az MTA Energiatudományi Kutatóközpont interaktív, utazó kiállítása. A kísérletek a fizika széles palettáján vezetik végig a látogatókat napjaink érdekes tudományos eredményeit bemutatva a nanotudományon át a fénnyel kapcsolatos kísérletekig. A fizikus hallgatók Young Minds csoportja folyékony nitrogénes kísérletekkel, rakétákkal, óriás szappanbuborékokkal készül az egész napos programra. Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumának kertjében Naprendszer-modellt állítanak fel, a szombathelyi programon az érdeklődők könnyedén átsétálhatnak a Marsról a Jupiterre.

Kecskeméten nagyszabású sétáló szivárvány-, valamint napóra-készítő versenyt szerveznek, Egerben esti lézeres városbemutató, fényábrázolás, Pásztón lézeres szökőkút-világítás, távcsöves csillagles lesz, Gyöngyösön napórát készítenek. Nyíregyházán interaktív eszközkiállítás és fizika workshop lesz, Miskolcon különböző lámpák fényességét mérik, Győrben tudományfesztivált tartanak számos iskola és diákcsapat részvételével, Sopronban fénybazár nyílik utcai fizikus fiesztával, Pakson fényfestést rendeznek, Kaposváron előadásokkal és kísérletekkel ünneplik a fényt. Pécsen lézeres fénynyomozás lesz a Zsolnay Negyed Látogatóközpontban, Jászberényben tanulmányi verseny és kísérleti bemutatót szerveznek. Minden program ingyenes, a programok listája folyamatosan bővül.

„A természettudományok és modern technikai alkalmazásaik egyre nagyobb teret hódítanak mindennapi életünkben. Az oktatási rendszerben a természettudománnyal foglalkozó órák száma viszont egyre csökken, és a diákok körében is lankad a természettudományok, köztük a fizika iránti érdeklődés. Szeretnénk megmutatni mindenki számára, hogy a fizika sokszínű, érdekes, a világról fontos és alapvető információkat nyújtó, ugyanakkor mindennapi életünket is befolyásoló, kézzelfogható és nélkülözhetetlen tudomány” – hangsúlyozták a programsorozat szervezői. A lelkes fizikatanárok mellett az akadémiai kutatóközpontok, egyetemek, iskolák is részt vesznek a programban.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.