'Megszereztük a Fidesz zöldprogramját'

A kampány során gyakran hangoztatott vád volt, hogy a kormányzásra készülő pártszövetség nem konkrét programhoz, hanem ködös és körvonalazatlan elképzelésekhez kér választói felhatalmazást. Hogy mennyire volt reális ez a vélemény a szakpolitikai kérdésnek tekinthető környezetvédelemben, annak illusztrációjaként az alábbiakban bemutatjuk, hogy milyen válaszokat adott a Fidesz a hazai zöldszervezetek által kérdésként megfogalmazott dilemmákra.

Hat társadalmi szervezet - a Duna Charta, a Levegő Munkacsoport, a Greenpeace Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet, valamint a WWF Magyarország - a választási kampány során 12 kérdést juttatott el a Fidesz, a KDNP, az MDF, az MSZP és az SZDSZ elnökének, valamint az LMP szóvivőjének. A kérdésekben arról próbáltak információt szerezni, hogy környezeti szempontból hova helyeznék parlamenti munkájuk során a hangsúlyokat, milyen terveik vannak az ökológiai válság kezelésére.

Ahogyan az a lentebb idézett kérdéssorból kiderül, valóban a legfontosabb, érdemi döntéseket igénylő környezetpolitikai problémákról van szó. Az MDF, az MSZP, az SZDSZ és az LMP pontos, részletesen kidolgozott feleleteket köldött a kérdésekre (a pártok álláspontjait tartalmazó 35 oldalas dokumentumot a Levegő Munkacsoport honlapján közzé is tették).

A KDNP rutinszerű, pár soros Gyurcsányozással-Bajnaizással intézte el a házi feladatot, ennek közlésétől most eltekintenénk - aki kíváncsi rá, a belinkelt dokumentumban megtalálja. A Fidesz - szintén igen tanulságos - válaszát azonban (Szijjártó Péter elnöki kabinetfőnök tollából) a kérdések alatt teljes terjedelmében, szöveghűen közöljük.

A zöldszervezetek kérdései:

1. Mi az öt legfontosabb feladat, terület, amelyekre kiemelt figyelmet fognak fordítani? Kérjük, hogy fontossági sorrendben sorolja fel ezeket, leírva a cselekvés jellegét, időzítését és pénzügyi támogatás esetén annak tervezett összegét.

2. Milyen jellegű támogatásokat, adókedvezményeket fognak megszüntetni vagy jelentősen csökkenteni? Kérjük, válaszát példákkal szemléltesse.

3. Milyen lépéseket fognak tenni az éghajlatváltozás és gazdasági válság kedvezőtlen hatásainak együttes kezelése érdekében? Milyen kibocsátási célokat terveznek Magyarország számára az üvegházhatású gázok vonatkozásában a 2005. évi kibocsátáshoz viszonyítva 2020-ra, illetve 2050-re?

4. Milyen határidővel milyen konkrét intézkedéseket fognak hozni a pártfinanszírozás visszásságainak, a korrupciónak, az adócsalásoknak és egyéb gazdasági bűncselekményeknek, tisztességtelen eljárásoknak a visszaszorítására?

5. Milyen intézkedéseket terveznek a múltban történt, valamint az esetleges jövőbeni privatizációkkal kapcsolatban, beleértve a PPP-konstrukciókat (az állami és magánszféra együttes beruházásait)?

6. Milyen lépéseket fognak tenni annak a veszélynek a megelőzésére, hogy 2011 (a földvásárlási moratórium lejárta) után külföldiek tömegesen felvásárolják a magyarországi termőföldeket?

7. Hogyan fogják erősíteni a helyi élelmiszertermelést és fogyasztást, a vidéki helyi gazdaságot és megélhetést?

8. Milyen intézkedéseket és milyen határidővel fognak meghozni a lakosság biztonságának javítása érdekében, beleértve az ezért felelős állami szervek (VPOP, ÁNTSZ, pénzügyi felügyelet, építésfelügyelet, erdészeti szolgálat, környezet- és természetvédelmi, élelmiszerlánc-biztonsági, vízügyi, fogyasztóvédelmi, növényvédelmi és más szervek) munkájával szembeni bizalom (elégedettség) helyreállítását, illetve munkájuk színvonalának olyan szintre emelését, amely megfelel az e téren élenjáró országok gyakorlatának?

9. Tervezik-e a környezetvédelmi tárca önállóságának megtartását, illetve súlyának erősítését a kormányzati döntések során?

10. Milyen eszközökkel tervezik hazai vizeink védelmét javítani? Milyen módon kívánják biztosítani a magyar ivóvízvagyon közösségi tulajdonban maradását? Tervezik-e duzzasztók építését a Dunára vagy Szigetközbe, elképzelhetőnek tartanak ivóvízbázisokat, vízparti ökoszisztémákat károsító, túlzott kotrást igénylő műszaki beavatkozásokat?

11. Hogyan tervezik azt elősegíteni, hogy hazai erdőállományunk hármas (gazdasági, környezetvédelmi és közjóléti) funkcióját egyaránt eredményesen betöltse?

12. A politikai nyilatkozatokon túlmenően tud-e egyéb garanciát adni, hogy a válaszában leírt vállalások a gyakorlatban is megvalósulnak? Ha igen, melyek ezek a garanciák?

A Fidesz válasza:

"Kérésüknek megfelelően tájékoztatom Önöket, hogy a Fidesz a nemzeti ügyek kormányzására készül, amely a munka, az egészség, a rend és a család értékein fog alapulni.

A nemzeti ügyek kormányzása során talpra fogjuk állítani a gazdaságot, meg fogjuk védeni a munkahelyeket, meg fogjuk menteni az egészségügyi rendszert, meg fogjuk teremteni a szociális biztonságot és helyre fogjuk állítani a közrendet.

A nemzeti ügyek beteljesítéséhez adócsökkentésre, a kis és közepes vállalkozások támogatására, a korrupció visszaszorítására, a bürokrácia leépítésére, több orvosra és ápolóra, a nyugdíjak értékének megőrzésére és erősebb rendőrségre van szükség.

Különös figyelmet fogunk fordítani az erőforrásaink, így a magyar termőföld, vízbázis és az erdők megvédésére, valamint véget fogunk vetni annak a tarthatatlan állapotnak, melyben Európa szemétlerakójaként kezelik hazánkat.

A jövő sikeressége és Magyarország megújítása érdekében le kell zárnunk a Gyurcsány-korszakot, ezért alkotmányos és törvényes keretek között sor fog kerülni az elszámoltatására és azok felelősségre vonására akik miatt Magyarország a végletekig legyengült és kiszolgáltatottá vált."

Külföldi spekulációs tőkétől féltik a magyar termőföldet
Külföldi spekulációs tőkétől féltik a magyar termőföldet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.